2017. augusztus 26., szombat

Bivalyostól bivalyosig

A mai augusztus végi hőségben Dorkával a Hortobágyi halastóra látogattunk el. Ezúttal azonban nem ültönk fel a kisvonatra, csupán a Bivalyosig sétáltunk el. Látnivaló itt is akadt bőven! 
Nyári ludak minden mennyiségben:

Nyári ludak
A félellenfényben nem volt az igazi a szemlélődés, ezért átsétáltunk az élőhelyet kelet felől szegélyező gátra, ahol sokkal jobb fényben láthattuk a madarakat. Ezt a billegetőcankót például jól megfigyelhettük:
Billegetőcankó
Időnként még az ellenfénybe is érdemes volt néznünk. Ez a vörös gém például elég sokáig hagyta magát fotózni.
Vörös gém
A billegetőcankó röptében is elég könnyen felismerhető, jellegzetes hangja is segít a határozásban:
Billegetőcankó
Egész közel kis liléket is megfigyelhettünk. Jó lett volna végre egy parti lilét is találni, de nem volt ma szerencsénk.
Kis lile
Mégis akadt egy "jobb" faj: egy Temminc-partfutó! Idén még nem találkoztam vele, most Dorkának is meg tudtam mutatni. A mérete különösen jól összehasonlítható volt a lilékkel, mivel többször egymás közelében mozogtak.
Temminck-partfutó

Temminck-partfutó

Temminck-partfutó
Azt is sikerült lencsevégre kapnom, amikor felrebbent és egy távolabbi iszapzátonyra szállt át a madár. Érdemes a röpképét is szemügyre venni.
Temminck-partfutó (röpkép)
Amikor kigyönyörködtük magunkat a Bivalyos-tavon látott madarakban, autóval átmentünk az Akadémia-tó melletti élőhelyet megnézni. Tulajdonképpen ez is "Bivalyos", mert az ún. Bivalyos-hodály mellett található és a nagy jószágok fürdését szolgáló "létesítmény". Persze a ludak, sirályok, récék és partimadarak is szívesen látogatják a helyet.

A hodály előtti kapu zárva volt - szerencsére, mert a bivalyok kinn voltak - a fények viszont ilyen távolságból nem voltak a legjobbak a megfigyeléshez. Ezért kelet felé kerülve a szomszédos tó gátjáról közelítettük meg a "fürdőhelyet", hogy jobban láthassunk. Bár a magas napállás és a remegő levegő miatt már egyébként sem voltak ideálisak a körülmények -  a rekkenő hőségről nem is beszélve - így is nagyszerű élmény volt megszemlélni a felgyűlt madártömeget.
Madártömeg a Bivalyos-hodály mellett

Persze a "fürdőzők" is látványosnak bizonyultak:
Bivalyok
Már éppen visszafelé igyekeztünk volna a kocsihoz, amikor sikerült felfedezni egy újabb limikolát. Apró partfutó! A korábban látott Temminck-kel össze lehetett hasonlítani, így még hasznosabbnak bizonyult a mai kirándulásunk.
Apró partfutó

Apró partfutó
Nekünk egyre inkább melegünk lett, közel lett volna a víz is, valahogy mégsem akartunk csatlakozni a "strandolókhoz". Inkább hazafelé vettük az irányt, élményekkel és fotókkal gazdagodva.

2017. augusztus 3., csütörtök

Augusztusi pillanatok

Nyakig benne vagyunk az augusztusban! Úgy döntöttem, hogy ezúttal Szepes felől közelítve ránézek a TKM-tározóra. Útközben akadtak lepkék is, nagy valószínűséggel ezek a kis tűzlepkék,
Kis tűzlepke

Kis tűzlepkék
Az út menti nádfoltban egy közelre kiülő foltos nádiposzátát is sikerült megörökítenem:
Foltos nádiposzáta
Egy aránylag közel átrepülő örvös galamb is képet érdemelt:
Örvös galamb
A tározón már csak nagyon kevés víz volt, pajzsoscankók, réti cankók és gólyatöcsök azért akadtak, meg néhány bíbic is mutatkozott. Róluk nem sikerült túl látványos képet készíteni, így a csapat átnézése után visszaballagtam az autóhoz. A nagy porban a Sárga dűlőt a Vértesi úttal összekötő földúton is át tudtam vágni a hulladéklerakó melletti Tócó-szakaszhoz. A kocsiból egy fekete gólyát is véltem látni a levegőben, ám mire meg tudtam állni, már nem találtam. A Tócó-partján egy errefelé nem gyakori madár fogadott. Vörös gém! Az autó takarásában próbáltam fotózni, ennyit sikerült kihozni a témából:
Vörös gém

Vörös gém
A vörös gém egy idő után csak megunta és elrepült. Ránéztem még a vízállásra. Dankasirályokon kívül egy gólyatöcs család is mutatkozott még, partimadarak nem akadtak.
Gólyatöcsök
A magasból még látványosabbm hogy a hőség hatására hogyan zsugorodott össze a nemrégiben még oly kiterjedt vízfelület.

Zsugorodó vízállás
A fehér gólyák is szépen gyülekeznek, ezúttal 35 példányt sikerült számolnom a Tócó melletti dombon.
Fehér gólyák

Azért a levegőben is jól mutatnak a magyar ember legkedvesebb madarai:
Fehér gólya

Fehér gólyák