2017. november 5., vasárnap

Fenyvescinege és társai

A ma délelőtti napsütéses időben kerékpárral jártam be a környék élőhelyeit. A "szokásos" fajokon kívül végül akadt egy meglepetés is.

Szajkó

Süvöltő

Csuszka
Az alábbi madár okozott egy kis fejtörést. Teleszkóp nem volt nálam, a kézitávcső meg nem adta ki a nagy távolságból. Ahogy közeledtem, egyre használhatóbb képeket készíthettem róla, végül egy kis segítséggel sikerült meghatározni őkelmét. Kenderike. (Köszönet Kovács Gergelynek!)
Kenderike

A szántóföldek fölött egy nagy őrgébics is átrepült:
Nagy őrgébics
Az iskola melletti erdőben jött a meglepetés. Legalább 3 fenyvescinege sürgölődött a tűlevelű ágakon. Nem akkora ritkaság, de idén még nem kerültek elő, fényképeznem meg eddig nem igazán sikerült a fajt. Amúgy is elég nehéz fotótéma. Hol az ágak takartak be, hol árnyékba került a madár, hol meg bemozdult. A legjobban még ezek a képek sikerültek. A legjobb bélyeg, a madár fehér tarkója azért látszik mindegyiken:
Fenyvescinege

Fenyvescinege

Fenyvescinege