2017. március 25., szombat

Napfényes tavasz

Bár tegnap délután erősen lehűlt az idő - ami csak az előtte érzékelt felmelegedéshez képest esett nagyon rosszul - ma reggel szép napsütésre ébredtem, így reméltem, hogy ideális madarászélmények várnak rám. Így is történt. Először a K-II. víztározónál álltam meg, és néhány tőkés récén kívül semmivel sem találkoztam. Nem is töltöttem itt az időt a tó bejárásával, inkább a közeli Elepi halastóra néztem rá. Az út melletti vetésen nyári ludak kajáltak, őket a kocsiból sikerült lencsevégre kapnom. 


A tavakon nem volt még nagy élet, búbos vöcskök, szárcsák, ludak és récék azért mutatkoztak. Két rétisas azért megörvendeztetett, igaz, jó távolról figyelhettem csak, így fotót most nem csatolok róluk. Még akadt némi időm, így Debrecenben a hulladéklerakó környékére is ránéztem. A legnagyobb élmény a szeméttelep melletti vízálláson gyülekező gólyatöcsök látványa volt: 18 példányt (9 párt) számoltam meg a fokozottan védett madárból! 

Egy pár násztevékenységét is sikerült megörökíteni:

Amióta a Lovász-zugi tórendszert felszámolták, az itt található vízállás lehet megfelelő fészkelőhely a gólyatöcsök számára, bár jóval a kiszáradás miatt jóval kockázatosabb biotópnak számít. Azért remélem, hogy marad a víz és maradnak a madarak is.

Több ezer sirály is nyüzsgött a lerakón, kisebb csapatok a vízre is le- leszálltak. A legtöbb persze danka volt, de akadtak még viharsirályok is.A napokban szerecsensirályokat is megfigyeltek a területen, nekem sem sokáig kellett vizsgálnom a madártömeget, hamar előkerült néhány példány belőlük. A vízre leszálló, majd felrebbenő szerecsensirályok látványa igazi élmény, sajnos most csak így sikerült megörökíteni mindezt:



2017. március 15., szerda

Derecskei kiruccanás

Nemzeti ünnepünkön elhatároztam, hogy a derecskei Nagy-nyomás nevű területet veszem célba. Először nyugati irányból közelítettem a terület felé, itt a Derecskei Kálló vízfolyás partján bandukolva bölömbikát hallottam, majd mezei pacsirta énekelt, időnként pedig egy-egy áthúzó libacsapat jelezte, hogy lesz itt még számomra nagyobb meglepetés is.

Így is lett. Visszatérve a kocsihoz, autóval a konyári úton mentem tovább és itt a legelő másik oldaláról már messziről feltűnt a vízen nyüzsgő madártömeg! Bíbicek, nyílfarkú-, kanalas-, böjti- , csörgő- és kendermagos récék mindenütt, no meg persze a libák! Sajnos közben már a levegő is remegett, így nehezen lehetett figyelni a leszállt ludakat, de akárhogy "sasoltam" őket, csak nagy liliket és nyári ludat sikerült látnom.


Így jártam a levegőbe felrebbenő csapatokkal is, de a közelebbről érkező seregeket azért próbáltam folyamatosan fotózni.





Így sikerült - utólag és otthon - kiszúrnom két érdekességet. Az egyik az alábbi kép bal alsó sarkában látható. Talán vörösnyakú lúd és nagy lilik hibridje?



A másik már egyértelműbb volt, de terepen nem vettem észre őt sem. Egy apácalúd. Mindkét csatolt fotón ott van a madár. Nem segítek, jó keresgélést!!!



Sok fajjal, remek élményekkel gazdagodtam a mai napon. Ide érdemes lesz még máskor is ellátogatnom!