2016. november 22., kedd

Ölyvek fenn és lenn

Ma reggel Bocskaikertben néztem rá a környező erdőkre. Balkáni és nagy fakopáncs, csuszkák, néhány tengelic és süvöltő akadt, meg persze a cinegék. Szerencsére egy libacsapat is áthúzott felettem, őket már érdemes volt megörökíteni. Pláne, hogy még a Hold is látszott a reggeli égbolton:-)

Lilikek
 Délután volt néhány lyukas órám, így aztán autóba vágtam magam és felderítettem a fancsikai tavakat. A fény remek volt, látnivaló már kevesebb. A hat fiókás bütykös hattyú pár megvolt most is, akadt vagy 300 szárcsa, tőkés- és fütyülő récék, meg egy kis vöcsök a vízen. 
Bütykös hattyú

Tőkés réce


Két egerészölyv is felkörözött előttem, az egyik példányt így sikerült megörökítenem:
Egerészölyv

Ránéztem még a Fancsika - II-re is, ott 3 hattyú, vagy 50 szárcsa és egy kis vöcsök volt, más semmi. Nem sok időm volt, így visszafelé vettem az irányt. Az autóból az  Acsádi út mellett egyszerre táplálkozó egerészölyvet pillantottam meg. Lehúzódtam, majd a kocsival takarásából próbáltam lefotózni az óvatos madarat. Így sikerült:
Egerészölyv


2016. november 15., kedd

Szuperhold és remek fények

 A tegnap nagy dérrel-dúrral beharangozott "Szuperhold" látványának megörökítésével tegnap este is próbálkoztam, de nagyon párás volt az égbolt. Ma reggel mínusz 6 fokos hideg és tiszta égbolt fogadott és a Hold is megvárt:-) Bár nem volt rossz látvány, nagysága, megjelenése meg sem közelítette a híradások után elvárt méretet:
Hold
 Délelőtt Fancsikai tavakhoz ugrottam ki, a felfagyott gáton most körbe lehetett autózni az élőhelyet. A hattyúcsalád teljes létszámban itt volt:
Bütykös hattyúk

Bütykös hattyúk
 A tiszta, hideg időben mindig remek fényekre lehetett számítani. A madarak is élénkebben mozogtak mint korábban, így bukkant elő a part menti bokrok között ez e vörösbegy:
Vörösbegy
 Még jobb volt az ökörszem megjelenése. Sajnos csak rövid ideig fotózhattam, de egy aránylag tűrhető képet is sikerült a folyton izgő-mozgó madárról készítenem:
Ökörszem
 A széncinege már sokkal gyakrabban fotózható madár, de ez a példány olyan közel jött, hogy képet érdemelt:-)
Széncinege

Közben átrepült egy holló is a tó felett, de igazán jó fotó nem készült róla. Mint ahogy a gyékényeken megjelenő barkóscinege-csapatról sem, pedig igazán jól mutattak. Hazafelé még a Vértesi utat is útba ejtettem, ahol a vízálláson nagy nyüzsgés volt. Dankasirályok, viharsirályok, meg kis számban "nagysirályok" (sárgalábúak és sztyeppiek) is akadtak, de a múltkor megfigyelt heringsirály most nem került elő. Azért életképként megörökítettem a pillanatot:
Sirályok

Sirályok