2015. november 24., kedd

Téli reggel - pintyekkel

Bár még egy hét van decemberig, a ma reggel mínusz 5 fokos hideggel és dérrel köszöntött be Bocskaikertben. Lyukas órámon tettem egy kísérletet a környék feltérképezésére: vajon milyen fajokat hoz elém a lehűlés. Két holló örvendeztetett meg rögtön az út elején: nem számítottam rájuk, még a fényképező sem volt előszedve a táskámból, így csak egyiküket sikerült "dokumentálnom":
Holló
 A vasút melletti fasorban nagyobb csapat pinty mozgott. Legalább 50 fenyőpinty és 20-25 süvöltő táplálkozott a kőriseken. A téli vendégeket szerencsére sikerült aránylag közelről is figyelnem és fotóznom. Ilyen kis távolságról korábban még nem volt módom szemrevételeznem a fenyőpinteket. Szerencsére a Nap is sütött, így most nem volt akadálya a fotózásnak sem.
Fenyőpinty (hím)

Fenyőpinty (tojó)

Süvöltő (hím)


Életkép: fenyőpintyek, süvöltő

Fenyőpinty (hím)
 Érdekes volt a fejmintája ennek a példánynak:

 A madarakat annyira lekötötte a kőrismagok bontogatása, hogy ügyet sem vetettek rám:


2015. november 22., vasárnap

Északi búvár

Tegnap egész nap esett, így esélyem sem volt a madarászatra. Azt terveztem, hogy ha ma az idő kegyes lesz hozzám, akkor felkeresem a legközelebbi állóvizet, hátha összehoz a sors egy téli vendéggel. Nos: majdnem minden összejött. Nem esett az eső (bár erősen borult volt az ég), kijutottam a Látókép után található K-2-es víztározóhoz (az alakja miatt  Gatya-tónak is nevezett horgásztóhoz), és még egy északi búvárt is sikerült megfigyelnem. A fény sajnos hiányzott a jó képekhez, de nem vagyok telhetetlen: az élmény így is nagy volt. A búvár fotózása közben nagy lilikek, nyári ludak és darvak hangjával telt meg a novemberi ég, így igazi késő őszi madarászatban lehetett részem.
északi búvár (fiatal)

északi búvár (fiatal)

2015. szeptember 13., vasárnap

Vadkeleti

A mai utam a Vértesi úthoz vezetett, ám nem sok érdekesség fogadott. Úgy döntöttem, hogy ha már Debrecenben vagyok, meglátogatom gyerekkorom egyik kedvenc helyét, a Köntösgát környékét. Akkoriban még itt egy kis erdő állt, ma már ez nincs meg, de a Tócó-patak közelsége miatt azért érdemes időnként ránézni a területre. A vasúti töltés tövében lévő gyalogbodza termésein mezei poszáták táplálkoztak, akadt egy fiatal tövisszúró gébics is, de semmi egyéb. Aztán már a kocsi felé ballagva pillantottam meg ezt a madarat a vezetéken. Először vadgerlének gondoltam, majd a határozókönyvet felütve egyre erősebbé vált a gyanúm, hogy esetleg keleti gerlével van dolgom! Szerencsére jó pár fotót sikerült készítenem a madárról, így - később - eldőlt, hogy mégiscsak egy fiatal vadgerle volt a rejtélyes madár... Ehhez más, tapasztaltabb madarászok véleménye mellett a népszerű "Madárhatározó" angol nyelvű, nagy alakú változata, a Collins is kellett, hogy meg legyek győzve. A gyakoribb faj mellett az szólt, hogy "a vállevezők elég világos szürkék középen, illetve a rozsdás szegés is elég vaskos" - Kókay Bence válaszát ezúton is köszönöm. Engem elsősorban az zavart meg, hogy a terepi határozó nem ezeket a bélyegeket emeli ki elsősorban, hanem a vadgerlére jellemző fekete tollszárakat említi - ez hiányzott erről a madárról, illetve a keletire jellemző szürkébb farcsíkot mutatja - ez viszont jól látszik ezen a példányon. A "nagyalakú" Collins viszont sokkal részletesebben mutatja be a két fajt, és ez már számomra is meggyőzőbb volt. 

Fiatal vadgerle
Készítettem telefonnal a teleszkópba kamerázva egy rövid videót is a fajról. Ezen még zavaróbb a madár megjelenése, ha csak ez a dokumentum lenne a kezemben, még mindig tamáskodnék:-)



Tanulsága a történetnek, hogy mindig, minden bélyeget alaposan vizsgáljunk meg, mielőtt egy ritkaság mellett tennénk le a voksunkat, és ha tehetjük, készítsünk sok felvételt az adott madárról.
Ettől függetlenül érdemes időnként ránézni a Tócó-völgy bármelyik területére, így a Köntösgátra is. Sohasem lehet tudni, mi vár bennünket...

2015. szeptember 6., vasárnap

Ismeretlen Debrecen

A Vértesi út környékén járva időnként úgy érzem, mintha nem is Debrecenben járnék. A szikgáti hulladékövezet, a sajnos már felszámolt Lovász-zugi tározó vagy a szepesi határ nemcsak madártani érdekességeivel, hanem meghökkentő tájképi megjelenésével is csalogató tud lenni. A nemrég rekultivált régi hulladéklerakó például zöld fennsíkként borul a környékre, aminek a tetejéről remek kilátás nyílik egész Debrecenre.

Különleges táj

Flórikával kirándultunk

A "fennsík"

 A dombtetőről tiszta időben nemcsak a város nevezetességei, templomtornyai, hanem még a távoli hegyek is látszanak:

Miközben Flórikával madarakat figyeltünk és "hegyet másztunk", egy két fotót is sikerült készíteni. Egy fölénk berepülő nagy kócsag:
Nagy kócsag

 Egy átrebbenő kék vércsét is sikerült megörökíteni, ami azért is örömteli, mert nem sok adata van a fajnak eddig Debrecenből:
Kék vércse


2015. augusztus 31., hétfő

Hibrid fecske Debrecenben


A Vértesi út környékén járva elég nagy fecskemozgás fogadott ma reggel. Egy furcsán repülő példányt kezdtem követni a teleobjektívvel, majd három kockát sikerült is róla készítenem. Mások is megerősítettek abban, hogy ez egy füsti fecske/molnárfecske hibrid volt!



A szakirodalom szerint vonulás során előfordul, hogy a két faj hibridjét is megpillantjuk, nekem mégis örömteli volt a dolog, pláne, hogy meg is örökíthettem ezt az egyedet. (Még ha a fotó minősége hagy is kívánnivalót maga után...)

2015. augusztus 15., szombat

A gólya hozza?

A Vértesi úton járva fotóztam ezt a gólyát. Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben itt a bizonyíték: Igenis a gólya hozza a kisbabát:-) (Vagy bármit is cipel a csőrében...)


2015. július 25., szombat

A Vekeri "új arca"

Volt egy olyan tervem mára, hogy az Erdőspuszták valamennyi tavát felkeresem. A Fancsika I-en már alig csillogott némi vízfelület, így a Vekeri-tó következett. Itt aztán a terület felderítése számos élményt kínált: valószínűleg a Fancsikáról elpártolt madarak többsége itt kötött ki:

Kis kócsagok - nem szokványos vendégek a Vekerin...

Nagy kócsag

Kanalasgém, kócsagok, szürke gémek

Zsugorodik a vízfelület

Fiatal gulipánok

Fiatal gulipán

Öreg gulipán
Mindenesetre érdemes lesz szemmel tartani a maradék vízfelületeket, mert egyéb partimadarakra is jó eséllyel számíthatunk. (Ma gólyatöcsök, réti-, billegetőcankók és egy szürke cankó került elő.)

2015. július 15., szerda

Eltűnő vizeken

Egyre kevesebb a víz a Fancsika I-en. (A Fancsika II. már korábban kiszáradt...) Jellemző "életkép" mostanában:

Elpusztult haltömeg a Fancsikán

Szerencsére akad azért "élő" látnivaló is. Búbosbanka, az év madara:
Búbosbanka
A megmaradt tócsák egyike mellett megállok a kocsival és próbálom fotózni a vizet felkereső madarakat. Két fiatal billegetőcankó közül az egyiket sikerül közelebbről megörökíteni:
Fiatal billegetőcankó
A kocsi - ezúttal is - jó leshelynek bizonyul. Sikerül egy kis kócsagot és egy fiatal kanalasgémet is lencsevégre kapnom:
Kis kócsag

Kanalasgém

Kanalasgém és kis kócsag

Ennyi víz maradt...

Kis kócsag

Kanalasgém
Megjelent egy gulipán is, így egy képre három fokozottan védett fajt is sikerült rávarázsolnom:
Kanalasgém, kis kócsag, gulipán