Számomra Szepes Debrecennek mindig is egy különleges része marad. Bár a város felől jobbára szántóföldek uralják a tájat, dél felé haladva hamar feltűnnek az első szikesek is. Nem olyan kiterjedt gyepek, mint Biharban, de azért az esély mindig megvan rá, hogy esetleg téli madárvendégekkel találkozom ezeken az élőhelyeken. Most is ez volt a célom, bár azt sejtettem, hogy a közlekedés az enyhe időben még gyalog sem lesz egyszerű. Az autóval leállok az elkerülő út utáni aszfalton, előveszem a felszerelésemet és nekivágok a szepesi határnak. Néhány lépés után azonban majdnem meggondolom magam: akkora sártenger fogad, hogy kérdéses, a bakancsommal át tudok-e vágni rajta:
Azért megpróbálom. Ragad-ragad a sár, de nem süllyedek bokáig benne, így aztán ha lassan is, de tovább tudok haladni.
 |
| Csak ezen jussak túl... |
Az útszéli akácoson tengelicek énekelnek, míg egy közeledő vörös vércse meg nem zavarja őket. Kissé távolabb nagy őrgébics üldögél, fotózni is próbálom, de inkább csak dokumentálom a téli vendéget. A távoli horizont felől hirtelen hangos krúgatásokat hallok. Bár errefelé már sokszor láttam darvakat, azért a decemberi megfigyelésük nem túl gyakori. Ráadásul hamar kiderül, hogy egész szép kis csapat gyűlt itt össze. Legalább 150 példányt számolok meg, szerencsére a közeli fák takarásából zavarás nélkül figyelhetem őket.
 |
| Darvak |
Közben egyre-másra lilikek kiáltása is hallatszik, ahogy át-átrepülnek a csapataik felettem. Még a fák között, félig takarásban állok, amikor galambcsapat repül rám: kék galambok! Nagyon megörülök nekik, a hegyvidéken fészkelő madárfaj telente ugyan sokfelé megjelenik az alföldi pusztákon, de mégis ritkán akad velük össze az ember.
 |
| Kék galambok |
Messze, délnyugat felé hatalmas csapat daru tűnik fel. Legalább 600 példány kavarog a látóhatár fölött, de a pontos számolásra esély sincs. Újabb vörös vércse is feltűnik, majd kékes rétihéják, egerészölyvek is gyarapítják a ragadozók számát. A hab a tortán (vagy inkább a pont az i-n) azonban egy parlagi sas! A mikepércsi határból hangzó lövésekre riad fel és valószínűleg bosszúsan, de azért méltóságteljesen repül át kelet felé. Sajnos, nem tudom fotózni, csak a távcsövemmel követem, amíg tudom. A lövések engem sem töltenek el örömmel, nem látom ugyan a vadászokat, de valahol a Tócó-Kösely menti tározón lehetnek. Nagy csapat csörgőréce felrebbenése is jelzi, hogy nincs nyugalom környéken.
Most már úgy hagyhatom el a fasor nyújtotta „leshelyemet”, hogy nem zavarom fel a darvakat, időközben ugyanis ők is odébbálltak. Elindulok a tározó felé, itt azonban már minden lépésemre figyelni kell, hogy ne merüljön meg a bakancsom. Régen jártam erre, a vadásztársaság egy magaslest is épített a gátra. Nincs itt senki, így aztán felkapaszkodom, hogy fentről nézhessek körbe. A tájban elég nagy vizeket látok, ha megmaradnak, tavasszal biztosan sok madarat fognak majd vonzani.
 |
| Szepesi panoráma |
Néhány tájkép készítése után elindulok visszafelé. Lilikek, majd néhány nyári lúd is átrepül fölöttem. Erősen figyelem a csapatukat, hátha vörösnyakú lúd is vegyült közéjük, de nincs ekkora szerencsém.
 |
| Nagy lilikek |
 |
| Nyári lúd |
Útközben két újabb kékes rétihéja is felbukkan, a hím nagyon távoli, a tojóról is inkább csak dokumentumkép készül.
 |
| Kékes rétihéja tojó |
Visszafelé újra átvágok a sártengeren, közben nádi sármányok, kenderikék, tengelicek tűnnek fel, a várt téli énekesek ezúttal is elmaradtak. Mégsem volt haszontalan a mai túrám, Szepesre mindig érdemes ellátogatni!
