2016. március 20., vasárnap

Kezdődhet a tavasz!

Úgy döntöttem, hogy a rég nem látott Halápi víztározó felé veszem ma az irányt. És milyen jól döntöttem! Gyönyörű tavaszi nap fogadott, amint az egyik magasles előtt kiszálltam a kocsiból. Ez az ősz is kikíváncsiskodott a sűrűből:

De aztán jöttek a madarak. Nyári ludak átrepülve és a vízen úszkálva is mutatkoztak.

Megérkeztek a cigányrécék is:

Téli vendégek is akadtak. Fenyőrigók csapata mellett igazi élmény volt ezzel a kékes rétihéjával találkozni:

De voltak piroslábú cankók, bíbicek, barátrécék, szóltak a bölömbikák! Visított a guvat, megjelent a vízityúk, a kacagott a kis vöcsök és komótosan úszkált a búbos vöcsök. Igazi tavaszi hangulat volt, az énekesesekről (csilpcsalpfüzike, énekes rigó, cigánycsuk) nem is beszélve. A Halápi tározó után nagy nehezen keveredtem ki a főútra, hogy aztán a Fancsikai tavakat is szemügyre vegyem. Érdemes volt a kiruccanás, itt hallottam például az idei első búbosbankát! A bütykös hattyúk egyike már fészket épített, a tó egyik távoli szegletében meg egy nagy kócsag ácsorgott. Bizony sokáig meresztettem rá a szemem, mert elég rövidnek és "túl sárgának" tűnt a csőre. Megfordult a fejemben a pásztorgém lehetősége is, amikor azonban felrepült a madár, már egyértelmű volt, hogy mégis nagy kócsag volt.


De cseppet sem voltam csalódott! Gyönyörű napsütéses időben 55 madárfajt figyelhettem meg és számos élménnyel lettem gazdagabb ma is! Igaz, hogy induláskor még -3 C fok volt, de ez már akkor is TAVASZ!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése