Madarak Debrecenben - elindult egy küldetés

      Valamikor a 80-as években kezdődött. 

A nagybátyámtól, Dr. Kovács Gábortól – aki természetvédelmi felügyelő és egyben kitűnő ornitológus volt - kaptam ajándékba egy távcsövet. Ezzel kezdetben lakóhelyem, a Nagysándortelep környékének madarait figyeltem, ismerkedve a Peselő-laposon, a köntösgáti kiserdőben, a Gyékényesben előforduló fajokkal.

Ahol elkezdődött: A Tócó köntösgáti szakasza

 Később Debrecen más területeit is próbáltam felderíteni, így a Nagyerdő, az Erdőspuszták vagy a szepesi szikes területek madárvilágát is vizsgálni kezdtem. Szakmai segítségért gyakran Gabi bátyához fordultam, aki határozási problémákban, élőhelyismeretben vagy bármilyen más ornitológiai, természetvédelmi kérdésben is hasznos tanácsokat tudott adni. Közben persze gyűjtöttem és tanulmányoztam a madártani szakirodalmat, amelyekből mindig azok a cikkek voltak a legkedvesebb olvasmányaim, amik azokról az élőhelyekről írtak, ahol magam is megfordultam. Megismerkedtem más, tapasztalt szakemberekkel is, akiktől sokat tanultam, Fintha István vagy Szabó Anikó például soha nem sajnálták megosztani velem érdekes megfigyeléseiket, de a legtöbb debreceni madarász is segítőkészen állt a kezdő fiatal kérdéseihez.   A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjaként önkéntes felmérési munkákban is részt vettem, a több mint egy évtizedes adatgyűjtés során pedig elkészítettem első munkámat, A Tócó-völgy madárvilága című tanulmányt. (A címre kattintva olvasható is a szöveg.)

 Néhány évvel később a diplomadolgozatomban (A Tócó-Kösely menti élőhelyek ornitofaunisztikai vizsgálata és természetvédelmi értékelése) már nemcsak a debreceni, hanem a mikepércsi és sárándi határt érintő területekkel kapcsolatos kutatásaimra is támaszkodhattam. Egy ismeretterjesztő jellegű kiadványom pedig akkori lakóhelyem, a Nagysándortelep környékének természeti értékeit mutatta be, természetesen a hangsúly itt is a madarakon volt. 

 

A borítón a Peselő-lapos

  Mindhárom munka közben felmerültek olyan adatok, amelyek érdekesek voltak ugyan, de nem a tárgyalt területen belüli megfigyeléseken alapultak, így ki kellett, hogy maradjanak. Már akkoriban is felmerült bennem, hogy szükség lenne egy olyan összefoglaló munkára, ami Debrecen teljes területének madárvilágát ismerteti.

Bár voltak olyan kiváló előzmények, amelyek a város madárvilágával foglalkoztak - Dr. Juhász Lajos, Bozsko Szvetlana, újabban pedig Fintha István és Szabó Anikó tollából - de ezek nem fedték le a város teljes, mai közigazgatási területét.  Ráadásul az elmúlt évtizedekben olyan sok érdekes debreceni madártani megfigyelés történt, amelyeket elengedhetetlen figyelembe venni egy komolyabb szintézis során. Így további adat- és irodalomgyűjtésbe fogtam és elhatároztam, hogy hozzáfogok a nagy munkához.

2008-ban megpályáztam és megnyertem a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány alkotói ösztöndíját, amit Debrecen város madárvilágának összefoglalásához kívántam felhasználni. Az elnyert támogatásból sikerült megvennem az első digitális fényképezőgépemet, amivel azóta is próbálom megörökíteni a természeti értékeket és egyben dokumentálni madármegfigyeléseimet.

2023 végén - vagyis 15 évvel később - fogtam hozzá a tényleges íráshoz. Sok oka van annak, hogy a munka kezdete eddig halasztódott. Volt egy olyan elképzelés is, hogy nem egyedül, hanem szerzőtársakkal együtt fogok dolgozni, ám a közös alkotás még nehezebben akart elindulni.

Időközben eltávoztak azok a kiváló emberek, akik oly sokat inspiráltak korábban arra, hogy Debrecen madárvilágával foglalkozzak. 2006-ban Fintha István, 2019-ben Szabó Anikó hagyott itt bennünket, tavaly pedig egy gyors lefolyású betegségben meghalt Dr. Kovács Gábor, Gabi bátya is.

Az ő emléküknek is tartozom most már azzal, ha megírom a Debrecen madárvilágát bemutató tanulmányomat. 

Dr. Kovács Gábor és Fintha István egy közös madarászatunkon...

  A küldetés tehát elindult. Természetesen sok régi adat tisztázása és az időközben előkerülő észlelések miatt meglehetősen aprólékosan és lassan haladok, de máris annyi élmény ért a munka közben, amit csak az tud kellőképpen értékelni, aki végzett már hasonlót. Az adatgyűjtés és nyomozás során az elmúlt 150 év alatt Debrecenben megfordult ornitológusok szellemi öröksége is rendre előbukkan. Ráléptem egy útra, aminek a vége még alig látszik. De ha lesz érdeklődés, akkor néhány érdekes és izgalmas eredményt máris meg tudok osztani olvasóimmal, egyben beavatva őket a munkafolyamat nehézségeibe és szépségeibe.

Az út vége még alig látszik...

Darvak és kék galambok

 Számomra Szepes Debrecennek mindig is egy különleges része marad. Bár a város felől jobbára szántóföldek uralják a tájat, dél felé haladva hamar feltűnnek az első szikesek is. Nem olyan kiterjedt gyepek, mint Biharban, de azért az esély mindig megvan rá, hogy esetleg téli madárvendégekkel találkozom ezeken az élőhelyeken. Most is ez volt a célom, bár azt sejtettem, hogy a közlekedés az enyhe időben még gyalog sem lesz egyszerű. Az autóval leállok az elkerülő út utáni aszfalton, előveszem a felszerelésemet és nekivágok a szepesi határnak. Néhány lépés után azonban majdnem meggondolom magam: akkora sártenger fogad, hogy kérdéses, a bakancsommal át tudok-e vágni rajta:

 

Azért megpróbálom. Ragad-ragad a sár, de nem süllyedek bokáig benne, így aztán ha lassan is, de tovább tudok haladni.

Csak ezen jussak túl...

  Az útszéli akácoson tengelicek énekelnek, míg egy közeledő vörös vércse meg nem zavarja őket. Kissé távolabb nagy őrgébics üldögél, fotózni is próbálom, de inkább csak dokumentálom a téli vendéget. A távoli horizont felől hirtelen hangos krúgatásokat hallok. Bár errefelé már sokszor láttam darvakat, azért a decemberi megfigyelésük nem túl gyakori. Ráadásul hamar kiderül, hogy egész szép kis csapat gyűlt itt össze. Legalább 150 példányt számolok meg, szerencsére a közeli fák takarásából zavarás nélkül figyelhetem őket.

 

Darvak

  Közben egyre-másra lilikek kiáltása is hallatszik, ahogy át-átrepülnek a csapataik felettem. Még a fák között, félig takarásban állok, amikor galambcsapat repül rám: kék galambok! Nagyon megörülök nekik, a hegyvidéken fészkelő madárfaj telente ugyan sokfelé megjelenik az alföldi pusztákon, de mégis ritkán akad velük össze az ember. 

Kék galambok

 Messze, délnyugat felé hatalmas csapat daru tűnik fel. Legalább 600 példány kavarog a látóhatár fölött, de a pontos számolásra esély sincs. Újabb vörös vércse is feltűnik, majd kékes rétihéják, egerészölyvek is gyarapítják a ragadozók számát. A hab a tortán (vagy inkább a pont az i-n) azonban egy parlagi sas! A mikepércsi határból hangzó lövésekre riad fel és valószínűleg bosszúsan, de azért méltóságteljesen repül át kelet felé. Sajnos, nem tudom fotózni, csak a távcsövemmel követem, amíg tudom. A lövések engem sem töltenek el örömmel, nem látom ugyan a vadászokat, de valahol a Tócó-Kösely menti tározón lehetnek. Nagy csapat csörgőréce felrebbenése is jelzi, hogy nincs nyugalom környéken. 

Most már úgy hagyhatom el a fasor nyújtotta „leshelyemet”, hogy nem zavarom fel a darvakat, időközben ugyanis ők is odébbálltak. Elindulok a tározó felé, itt azonban már minden lépésemre figyelni kell, hogy ne merüljön meg a bakancsom. Régen jártam erre, a vadásztársaság egy magaslest is épített a gátra. Nincs itt senki, így aztán felkapaszkodom, hogy fentről nézhessek körbe. A tájban elég nagy vizeket látok, ha megmaradnak, tavasszal biztosan sok madarat fognak majd vonzani.

Szepesi panoráma

 Néhány tájkép készítése után elindulok visszafelé. Lilikek, majd néhány nyári lúd is átrepül fölöttem. Erősen figyelem a csapatukat, hátha vörösnyakú lúd is vegyült közéjük, de nincs ekkora szerencsém.

Nagy lilikek

Nyári lúd

Útközben két újabb kékes rétihéja is felbukkan, a hím nagyon távoli, a tojóról is inkább csak dokumentumkép készül. 

Kékes rétihéja tojó

Visszafelé újra átvágok a sártengeren, közben nádi sármányok, kenderikék, tengelicek tűnnek fel, a várt téli énekesek ezúttal is elmaradtak. Mégsem volt haszontalan a mai túrám, Szepesre mindig érdemes ellátogatni!