Az év rovara

A daru és a róka

Tegez utcai gólyák

Hosszú szünet után

Ma volt az utolsó nap, amit a munkahelyen kellett eltölteni, szóval délutántól indult számomra is a VAKÁCIÓ! A költözés, házfelújítás és egyéb munkák miatt jó ideje nem is gondolhattam a madarászásra (illetve csak gondolhattam rá...), ma viszont úgy döntöttem, hogy megünneplem a nyári szünet kezdetét. A Fancsikai tavakhoz látogattam el, annál is inkább, mert remek híreket kaptam innen mostanában. Népes fattyúszerkő telepet

Bocskaikertben

Vöcskök a Fancsikán

Félbemaradt blogomat folytatom...

Ma reggel a Fancsikai tavakra látogattam ki és meglepő madárbőség fogadott. 

Feketenyakú vöcsökből csak ez a három példány került elő:

Búbos vöcsökből azonban legalább 12 pár mutatkozott, sőt már fészket építő madarakat is láttam. Ez a példány úszott el legközelebb a parthoz.

Az viszont sajnáltam, hogy cigányrécével már nem találkoztam, viszont a kendermagosok jó tucatnyi mennyisége örömteli volt. Akármit mond is a szakirodalom, szerintem az egyik legtetszetősebb récefajunk:

Ahogy a Fancsika I-es Panoráma út felőli szakaszához értem, már messziről felhangzott a kis vöcskök kacagása. Csak számoltam, számoltam és végül 115 példányos minimum mennyiséget sikerült összehozni! (A tényleges mennyiség ennél csak több lehetett, akár 140 madár is lehetett a teljes vízfelületen.)

A Fancsika II-n aztán meglett a negyedik vöcsökfaj is: a vörösnyakú!

Később visszafelé újra a Fancsika I. partján haladtam, ahol Papp Gáborral is összefutottam. Az ő teleszkópján még másik 4 vörösnyakú vöcsök is előkerült, így összesen 5 példány jött össze a legritkább fészkelő vöcsökfajunkból. A tavon közel 500 szárcsa is tartózkodott, így a kanalas-, tőkés-, fütyülő-, böjti- és barátrécékkel együtt igazán gazdag volt a vízivilág a Fancsikán. (És a tucatnyi nagy kócsagot, szürke gémet, két barna rétihéját, bütykös hattyúkat még nem is említettem.)

Ha tél, akkor Tócó

Volt, aki azt jósolta, hogy szép, hosszú őszünk lesz. De hogy ennyire??! Hogy még január közepén is +15 C legyen és a télnek se híre-hamva. De amikor már nagyon hozzászoktunk volna, akkor csak beköszöntött a zimankó: hóval, faggyal, ahogy kell. Ilyenkor különösen érdekes a debreceni Tócó szikgáti és Vértesi úti szakaszát meglátogatni, mert a be nem fagyott vízfolyáson bármilyen madár előkerülhet.  A hó még mindig szakadt, amikor kilátogattam a területre, így nemcsak a fotózás, hanem a távcső használata is elég problémás volt. Mégis elég hamar sikerült kiszúrni egy havasi pityert, de közel kétezernyi tőkés réce is volt í vízen. Nemsokára meglett az első barázdabillegető is. Ezt az (öreg) példányt nem sikerült még fényképezni, de kissé északabbra egy első teles példányt már nem tudtam megállni. Takartam az objektívet meg a gépet, amíg összeszereltem és néhány képet csak készítettem a korai érkezőről (vagy inkább áttelelőről). 

Akadt két kis vöcsök is, láttam elrepülni egy szürke gémet is, a szeméttelep fölött meg kb. 15 ezer vetési varjú kavargott. Amikor egy pillanatra kibújt a nap a felhők mögül, egész mutatós képet sikerült készíteni a területről is:

Sirályok is akadtak a szeméttelep környékén, főleg viharsirályok:

Akadt néhány sztyeppi sirály is a távolban, a varjak között meg sok csóka is. Végre felrebbent egy erdei cankó is. A kavargó hóesésben a nagy varjúcsapat fényképezésével nem is próbálkoztam, a récék meg nem vártak be olyan közelre, hogy érdemes legyen fotóznom őket. Miközben a kocsi felé ballagtam vissza, azért mégis kivételt tettem. Valahogy a mai nap hangulatát jól visszaadja az alábbi kép (előtérben a Tócóból előtogyogott tőkések, a háttérben a hóesésben kissé elmosódott kocsi:)