Angliai anzix

Augusztus első hetében volt szerencsém a ködös Albionban látogatást tenni. Szerencsére egyáltalán nem volt ködös, sőt csaknem végig szuper időnk volt. Sógoromék biztosították a szállást, meg a segítségükkel jó pár szép és érdekes helyre is eljutottunk Dorkával meg Blankával. A repülőgépen limitált csomagsúly miatt teleobjektívet, spektívet, távcsövet nem vittem magammal, így különösebb madarászatra nem készültem. Mégis voltak olyan élményeink is, amelyek jelen blog témájához is kapcsolódnak, ezekből teszek itt közzé párat.

Londoni sétánk során a nevezetes épületekre koncentráltunk, de a St. James Parkban tett látogatásunk közben ilyen gyöngyszemre is bukkantunk.

Duck Island Cottage

Ez a kis házikó a parkban tartott madarak felügyelőjének az otthona volt, de egy ideig a Londoni Ornitológiai Társaság klubhelyiségéül is szolgált. Mint a legtöbb angol épület, teljesen rendben tartott és a teraszáról sem csúnya a kilátás:

A park madarairól (fekete hattyú, rózsás gödény, nyári ludak, üstökös réce) is készült pár fotóm, de mivel az már-már az állatkerti fotózás kategóriája, így ezeket most mellőzöm. Készítettem viszont "vad" madarakról is képet, ami teleobjektív nélkül igazán kihívás. Ezt a barázdabillegetőt viszont muszáj volt lencsevégre kapni: ez a yarellii-nek nevezett brit alfaj példánya, ami nevéből adódóan Nagy Britanniában gyakori, viszont párszor már hazánkba is elvetődött. A feketésen sötét felsőtest mellett a hangja is határozóbélyeg, mert sokkal magasabban szólt, mint a hazai barázdabillegetők.

Motacilla alba yarellii

A fenti kép Exmouthban készült. A tengerparti kisváros főtere sem csúnya, ami miatt ide került, az a kőkereszt tetején üldögélő ezüstsirály. A leggyakoribb madárfaj volt, amivel találkoztunk, úgy Exeterben, mint a többi településen. Vigyázni is kellett velük, mert rendkívül szemtelenek és az utcai étkezéseket igencsak képesek megnehezíteni. (Konkrétan elrabolják az ételedet, ha nem vigyázol.)

Exmouth főtere

Természetes úton is szereznek táplálékot: itt egy tengeri csillagot kapott ebédre a fiatal ezüstsirály:

Ezüstsirály tengeri csillaggal

Nem voltak félénkek, így őket is lehetett egy kompakt gép segítségével fotózni. Nálunk az ezüstsirály inkább téli vendég, nászruhában (nyáron) az öreg példányok lába is rózsaszín, ez különbözteti meg legkönnyebben a nászruhás felnőtt sárgalábú vagy sztyeppi sirályoktól.

Ezüstsirály

Mivel most jártam először tengerparton, nekem maga a táj is nagy élmény volt:

Nem hagytuk ki Stonehenge látványát sem:

A legszebb tengerparti rész az ún. Jurassic Coast volt, ahol mai napig találnak ősmaradványokat. Nekünk nem volt ilyen szerencsénk, pedig jó pár mészkövek átvizsgáltunk. Ennek ellenére nagy élmény volt a tengerparton sétálni. A Durdle Door nevű részének látványa pedig szerintem vetekszik a trópusi tengerek tájképével. (Bár utóbbiakról még csak fényképet láttam:-)

A Jurassic Coast

A Jurassic Coast

Óriás dinoszauruszra emlékezte az a "kapu", amiről valószínűleg a nevét kapta a partszakasz.

A sziklafalka látványa is lenyűgöző volt. Itt találtam egy újabb madarat, a parti pityert.

Itt is van. Egy teleobjektívvel csodákra lettem volna képes (:-)), de talán így is látszanak afaj bélyegei. A legfontosabb, a hangja viszont többször is hallható volt, így egy újabb pityerfajjal ismerkedhettem meg. (Egyébként ennek a fajnak is van már magyar adata!)

Parti pityer (Rock Pipit)

A szikrázó napsütés azért sokat javított az amúgy sem csúnya látványon. Visszafelé baktatva már kezdett ködbe veszni a sziklafalak teteje. Ha ekkor értünk volna le a partra, azért jóval kevesebbet láttunk volna a tájból.

Exeterben a folyóparton sétálva a kanadai ludak mellett a sirályok voltak a leggyakoribbak. A fentebb már bemutatott ezüstsirály mellett itt heringsirály is sikerült fotózni. Mobilos kép, de ahhoz képest jól sikerült, így a mai bejegyzés végére illesztem:

Heringsirály az Exe folyó hídján

Heringsirály

Egy másik bejegyzésben az exeteri Royal Albert Memorial Museum természettudományi tárlatáról osztok meg pár gondolatot.

Nagy élet a Fancsikán

Örvös légykapó

Vörös és fekete

Ma délelőtt a Nagyerdőn volt egy félórám. Remek, napos időben aránylag kevés madár került elém, de sikerült egy rövidkarmú fakuszt megfigyelni. A fotózást nem várta meg, annál inkább a mókusok. Négy példányt is sikerült látni, és aránylag óvatosan megközelíteni is. Így sikerültek a képek:

Közönséges mókus

A vörös színűek mellett egy sötétebb példány is előkerült. Volt egy pillanat, amikor a kétféle színű mókus egy fatörzs két oldalán kapaszkodott. Remek fotó lett volna, de nem sikerült elcsípnem ezt a másodpercet. Állítólag a fenyvesekben tanyázó mókusoknak van barnásfekete bundájuk, a lombhullató fák között felnövő példányok pedig vöröses színezetűek. (Egyébként a kétféle bunda ellenére nálunk egyetlen fajuk fordul elő.)

Délután az újfehértói szikesre is volt időm ránézni. Bár mindenfelé sok a szemét, meg a villanyvezeték is sok helyen belelóg a képbe, csak sikerült a különben nagyon látványos szikformációkról néhány tájfotót készítenem. 

Vakszik Újfehértón

Tájkép templomtoronnyal

Újra a halastavakon

Kíváncsi voltam, milyen a halastavak állapota. Hallottam, hogy vannak jégmentes tóegységek, így reméltem, hogy talán valamilyen téli vendéggel is összeakadhatok. A Bivalyos nagy részén is volt még jég, de a többségén azért már csillogtak a vizek. Itt pedig tőkés récék, fütyülő récék és csörgő récék sokasága gyülekezett, majd pedig egy nyílfarkú récét is sikerült felfedeznem a seregükben. Ahol ennyi a zsákmány, ott a zsákmányolók is előkerülnek: Több, mint egy tucatnyi rétisas került ma délelőtt elém, némelyik többször is.

Rétisasok

A 33-ason autózva egerészölyveket, sőt két kis sólymot is láttam, de feltűnő volt a mindenfelé átrepülő nagy lilikek csapata is. A halastavakon azonban csak hazánkban fészkelő rokonaival, a nyári ludakkal találkoztam. A Bivalyoson is szépen gyülekeztek. Bár sok felhő szűrte a napfényt, egy-egy röpképpel már kísérletezhettem:

Nyári lúd

Akárcsak a rétisasok fenségesnek mondható látványának megörökítésével:

Rétisas

Míg a főgát felé gyalogoltam, az egyik rétisas nem törődve velem, egészen közel repült át fölöttem. Valószínűleg a fiatalsága/tapasztalatlansága volt az oka, mert általában sokkal óvatosabban viselkednek ezek a csúcsragadozók.

Rétisas

Ennek volt köszönhető, hogy életem eddigi legjobb rétisas-fotóját is sikerült elkészítenem:

Rétisas

A III-as tó nagy része jégmentes volt, itt sokezres récetömegek "vártak". A II. tónak csak kevés felülete nem volt befagyva, ott viszont kis bukók 14 példányos csapata mutatkozott. 8 fehér színű hímből, 6 sötétebb tojóból állt a téli vendégek serege.

Kis bukók

Szintén téli vendégek a kercerécék, belőlük tíznél többet számlálhattam a mai napon. Közben a fények is javultak, így a visszafelé gyaloglás közben is akadtak szép, megörökítésre váró pillanatok:

Nyári ludak

Szürke gém és nagy kócsag

Rétisas

Nyári ludak

Csókák

A halastóról távozva még az autóval is meg kellett állnom egy pillanatra. Ezeket a nyári ludakat is lencsevégre kellett kapnom. Érdemes volt kimozdulni ma is: 33 madárfajt sikerült összeszámolni és jó néhánnyal idén még először találkoztam.

Nyári ludak