Nem sok jóval biztatott a reggeli köd és pára, mégis nekivágtam. Téli énekesek (eredménytelen) keresése után a Vekeri tóhoz ruccantam ki. Kicsit bíztam benne, hogy a nyírfákon vagy égereken majd akad mondjuk egy zsezse vagy legalább csíz, de nem volt ilyen szerencsém. Kis túlzással: ott jártam, ahol a madár sem jár... A tó körüli pihenő padokon és asztalokon pedig rengeteg kihelyezett búzamag, zöldségmaradék várta volna a madárvendégeket - teljesen eredménytelenül... (Jól láthatóan hozzá sem nyúltak, vagyis itt sem "nyüzsögnek" most a madarak.) Egy szajkó és néhány fakusz mentette meg a hely "becsületét", mégsem bántam meg, hogy felkerestem a Vekerit: a ködös, zúzmarás táj jó fotótémának bizonyult.
 |
| Derengő napsütésben |
 |
| A Kati-híd |
Következett a Fancsika. A II. tó gátja annyira jeges volt, hogy nem mertem rajta nagyon begyalogolni (autóval meg pláne...)
 |
| Jég fedte utak... |
 |
| Téli reggel |
 |
| Zúzmarás fűz |
 |
| Téli táj |
Három hete már vagy 1500 fenyőrigó összeverődött Debrecen északi részén, főleg az Árpa, Sárosi, Futó utcák környékén. Azóta azonban újabb seregek érkeztek északról, és most már ki lehet jelenteni: igazi fenyőrigó-invázió van a városban. (És persze országszerte.) Január 18-án már tanúja voltam a Szent Anna utca környékén az eget felhőként beborító tömegnek, ma viszont több nagy csapat tűnt fel a város számos pontján. A Petőfi tér, a Faraktár utca környékén is nyüzsögtek a madarak, de itt még nem akartam kocsival megállni, túl nagy volt a forgalom. A Vértesi útra tartottam, ezúttal a Déli sor irányából közelítve. A Trombitás utca sarkán egy több száz példányos sereg azonban már megállásra késztetett. Az ezüstfáról földre lehullott termések természetesen a fekete rigók érdeklődését is felkeltették:
 |
| Fekete rigó |
De a csapat nagy része északi vendégünk, a fenyőrigó egyedeiből állt:
 |
| Fenyőrigó |
 |
| Fenyőrigó |
 |
| Fenyőrigók |
 |
| Fekete rigó hím |
A legnagyobb élményt az nyújtotta, hogy a fenyőrigók többsége egészen bizalmas volt, egyszerűen nem félt tőlem. Így egészen közeli képeket tudtam róluk készíteni, és mivel közben - mint a felvételeken látható - a nap is kisütött, minden adott volt egy jó kis fotózáshoz!
 |
| Fenyőrigó |
Így a táplálkozásukat is jól meg lehetett figyelni. Néha akkorát kellett nyelnie némelyiknek, hogy azt hittem, megfullad szegény:
A nyelési taktikát is jól nyomon lehetett követni: A madarak a lecsippentett ezüstfa-bogyót eddig-addig forgatták a csőrükben, míg az megfelelő irányba nem állt - azaz szárával kifelé. Csak ilyenkor nyelték le. Az alábbi videóban egy fotósorozatot fűztem össze, talán így érthetőbb mindez:
Természetesen a fényképezőgép szinte egyfolytában exponált, egyszerűen megunhatatlan volt ilyen közelségből megörökíteni ezeket az egyébként sem csúnya madarakat:
Aztán mégis továbbálltam, a Vértesi úti Tócó-szakaszon ezúttal a fagy művészete adott újabb témát:
A szeméttelepen többezres vetési varjú sereg nyüzsgött, de a tájkép is ilyenkor a legmutatósabb:
 |
| Tócó - a Vértesi úti szakasz |
Nem időztem sokáig, bár még a dombon ücsörgő (és táplálkozó) ölyvek miatt azért meg- megálltam:
 |
| Egerészölyv (fiatal) |
Arra gondoltam, hogy érdemes lenne a Tócó északibb szakaszára is ránézni, ezt a területet régen is szerették felkeresni a fenyőrigók. És milyen jól tettem! A Tócóvölgy állomás után máris rábukkantam egy legalább ezres csapatra. Földön:
vízen:
és levegőben is voltak fenyőrigók!
Ugyanazt tapasztaltam itt is, mint a Déli soron: egészen közelre engedtek, csak egy-egy elrobogó autó zajára rebbentek fel, de utána hamar visszatértek vendéglőjükre, az ezüstfához.
Olyan közeli képeket készíthettem, hogy még a madarak nyelvét is sikerült megpillantani. Ez azért nem mindennapos.
Mindent összevetve, érdemes volt ma útra kelnem, sikerült megörökíteni az idei fenyőrigó-inváziót, ráadásul pár téli tájképet is készíthettem. Mit is kívánhatnék még? Jöhetnek a csonttollúak!!!
