Invázió!

Nem sok jóval biztatott a reggeli köd és pára, mégis nekivágtam. Téli énekesek (eredménytelen) keresése után a Vekeri tóhoz ruccantam ki. Kicsit bíztam benne, hogy a nyírfákon vagy égereken majd akad mondjuk egy zsezse vagy legalább csíz, de nem volt ilyen szerencsém. Kis túlzással: ott jártam, ahol a madár sem jár... A tó körüli pihenő padokon és asztalokon pedig rengeteg kihelyezett búzamag, zöldségmaradék várta volna a madárvendégeket - teljesen eredménytelenül... (Jól láthatóan hozzá sem nyúltak, vagyis itt sem "nyüzsögnek" most a madarak.) Egy szajkó és néhány fakusz mentette meg a hely "becsületét", mégsem bántam meg, hogy felkerestem a Vekerit: a ködös, zúzmarás táj jó fotótémának bizonyult.

Derengő napsütésben

A Kati-híd 

Következett a Fancsika. A II. tó gátja annyira jeges volt, hogy nem mertem rajta nagyon begyalogolni (autóval meg pláne...)

Jég fedte utak...

Madarak híján itt is a tájképekkel próbálkoztam:

Téli reggel

Zúzmarás fűz

Téli táj

Három hete már vagy 1500 fenyőrigó összeverődött Debrecen északi részén, főleg az Árpa, Sárosi, Futó utcák környékén. Azóta azonban újabb seregek érkeztek északról, és most már ki lehet jelenteni: igazi fenyőrigó-invázió van a városban. (És persze országszerte.) Január 18-án már tanúja voltam a Szent Anna utca környékén az eget felhőként beborító tömegnek, ma viszont több nagy csapat tűnt fel a város számos pontján. A Petőfi tér, a Faraktár utca környékén is nyüzsögtek a madarak, de itt még nem akartam kocsival megállni, túl nagy volt a forgalom. A Vértesi útra tartottam, ezúttal a Déli sor irányából közelítve. A Trombitás utca sarkán egy több száz példányos sereg azonban már megállásra késztetett. Az ezüstfáról földre lehullott termések természetesen a fekete rigók érdeklődését is felkeltették:

Fekete rigó

De a csapat nagy része északi vendégünk, a fenyőrigó egyedeiből állt:

Fenyőrigó

Fenyőrigó

Fenyőrigók

Fekete rigó hím

A legnagyobb élményt az nyújtotta, hogy a fenyőrigók többsége egészen bizalmas volt, egyszerűen nem félt tőlem. Így egészen közeli képeket tudtam róluk készíteni, és mivel közben - mint a felvételeken látható -  a nap is kisütött, minden adott volt egy jó kis fotózáshoz!

Fenyőrigó

Így a táplálkozásukat is jól meg lehetett figyelni. Néha akkorát kellett nyelnie némelyiknek, hogy azt hittem, megfullad szegény:

A nyelési taktikát is jól nyomon lehetett követni: A madarak a lecsippentett ezüstfa-bogyót eddig-addig forgatták a csőrükben, míg az megfelelő irányba nem állt - azaz szárával kifelé. Csak ilyenkor nyelték le. Az alábbi videóban egy fotósorozatot fűztem össze, talán így érthetőbb mindez:

Természetesen a fényképezőgép szinte egyfolytában exponált, egyszerűen megunhatatlan volt ilyen közelségből megörökíteni ezeket az egyébként sem csúnya madarakat:

Aztán mégis továbbálltam, a Vértesi úti Tócó-szakaszon ezúttal a fagy művészete adott újabb témát:

A szeméttelepen többezres vetési varjú sereg nyüzsgött, de a tájkép is ilyenkor a legmutatósabb:

Tócó - a Vértesi úti szakasz

Nem időztem sokáig, bár még a dombon ücsörgő (és táplálkozó) ölyvek miatt azért meg- megálltam:

Egerészölyv (fiatal)

Arra gondoltam, hogy érdemes lenne a Tócó északibb szakaszára is ránézni, ezt a területet régen is szerették felkeresni a fenyőrigók. És milyen jól tettem! A Tócóvölgy állomás után máris rábukkantam egy legalább ezres csapatra. Földön:

vízen:

és levegőben is voltak fenyőrigók!

Ugyanazt tapasztaltam itt is, mint a Déli soron: egészen közelre engedtek, csak egy-egy elrobogó autó zajára rebbentek fel, de utána hamar visszatértek vendéglőjükre, az ezüstfához.

Olyan közeli képeket készíthettem, hogy még a madarak nyelvét is sikerült megpillantani. Ez azért nem mindennapos.

Mindent összevetve, érdemes volt ma útra kelnem, sikerült megörökíteni az idei fenyőrigó-inváziót, ráadásul pár téli tájképet is készíthettem. Mit is kívánhatnék még? Jöhetnek a csonttollúak!!!