Felemás fotózások

Alig vártam, hogy megismételhessem a múltkori, aránylag sikeres fotózásomat. Ma reggel jött el az alkalom. Kissé tartottam attól, hogy felszáradt-e eléggé a dűlőút ahhoz, hogy eljussak a TKM-tározóig. Szerencsére ezzel nem volt gond. Ennél aggasztóbb volt azonban, hogy a helyszínre érve lövéseket hallottam. Vadászok... 

Nem fordultam meg, reméltem, hogy azon a tavon, ahol fotózni akarok, elég alacsony a vízállás, így a récékre "utazó" vadászokkal nem találkozom. Végül is így volt, de eléggé zavaróak lehettek a körülmények a madarak számára, mert a múltkorihoz képest nagyon gyér mozgás volt a területen. 

Pedig jól indult a nap, alig helyezkedtem el - a sátorponyva alatt hasalva - máris bejött egy fiatal sárga billegető:

Sőt, azután izgalmasabb faj is akadt: egy szürke cankó!

Aztán meg gyakorlatilag semmi, még a szokásos réti cankók is elmaradtak... 8 órakor össze is pakoltam és hazafelé vettem az irányt. Családi kirándulás keretében ebéd után a Vekeri-tóhoz is kilátogattunk. A fényképezőgép nálam volt, és miután Blanka felfedezett egy imádkozó sáskát, már a fotótéma is adott volt:

Sajnos állvány nem volt nálam, a háttér sem volt a legtökéletesebb, de ezt nem hagyhattam ki. 

Egy zöld színű karolópók az ájtatos manó előtt szemtelenkedett, ezen a képen egészen olyan, mintha rálépne az "óriás" lábára:

Nem tudom, mennyire bosszantotta őkelmét a kis mitugrász, de a fejét mindenesetre folyamatosan forgatta. Egyszerre a szárnyát is kinyitotta, de nem repült el, így viszont ugyancsak érdekes volt.

Sajnos egy állvánnyal, meg valódi makroobjektívvel többet is ki lehetett volna hozni a témából, így ennyi sikeredett. Mint a mai nap, a fotózás is felemás lett...

Sárjárók helyett

Vannak a madarászok számára közkedvelt, vágyott és úgynevezett "mumus" fajok. Utóbbi kategóriába azokat a madarakat sorolják, amelyek megfigyelésére adódna lehetősége az embernek, nem is számít olyan eszement ritkaságnak, de valami ok miatt rendre elmulasztja a vele való találkozást a madarász. Nekem több mumusom is van, a sárjáró mindenképpen a dobogóra kívánkozik. Csak a TKM-tározón, ahová én is rendszeresen járok több megfigyelése is van a fajnak, most legutóbb Nagy Miklós látott 1, illetve másik alkalommal 3 példányt. (Utóbbit ugyanazon a napon, amikor én is kinn voltam terepen...) Mivel az iszapzátonyok még mindig ígéretesek a területen, elhatároztam, hogy betelepszem ma reggel a lesbe és ha szerencsém van, nemcsak látni, hanem akár még fotózni is sikerül majd a sárjárót! 

Persze ekkora mázlim most sem volt, de kárpótlásul nagy godák masíroztak be az objektívem elé. Miután eddig csak "bizonyító" és dokumentum fotóim voltak a fajról, nagyon megörültem, és most annak rendje és módja szerint "felképelhettem" a madarakat:

Nem maradtak el a sárszalonkák sem. E fajról is az eddigi legközelebbi képeket készíthettem el, ráadásul remek háttérrel! 

A fattyúszerkők kiáltozását rendre hallottam, miközben hason fekve, sátorponyvával letakarva hevertem a kiszáradt iszap tetején. (Ez a pozíció cseppet sem kényelmes, de mint látható, eredményes:-) 

Egyszerre meg is jelent néhány fiatal szerkő és így újra akadt fotótéma is:

Nem hagyhattam szó (és exponálás) nélkül az elmaradhatatlan réti cankót sem. Ha már jó helyen volt jó időben:

Miután otthon épp a konyhát festem, csak 8 óráig terveztem be a mai fotózást. Így aztán sárjárók nélkül, de egyébként egyáltalán nem eredménytelenül szedelőzködhettem össze és várt rám egy másik élmény: a glettelés és meszelés varázsa...

Szerkők és egy pár meglepetés

Szepes felől közelítettem. Miután leraktam az autót egy napraforgótábla mellett, egy jó félórás séta várt rám a tározóig. A tervem az volt, hogy legalább az egykori gátőrháztól északra eső tavakat végignézem. Végül sikerült is: sőt, még igazi madarászélményekkel is gazdagodtam. Meglepően sok tőkés réce akadt, még idei fiatalokra is bukkantam:

A fenti madár egy "kölyökcsapat" tagja volt, de a "szülő" úgy féltette, mintha még pelyhes lenne. Sérülést színlelve vergődött előttem, közben a fiatalok szépen eltűntek a nádasban.

Érdekes volt az alábbi vadrózsabokor. A csipkebogyók sárgálltak rajta, mintegy sejtetve, hogy bár még a nyárban járunk, de hamarosan beköszönt az ősz:

A bokrokban egyszerre hangos csattogást hallottam. A barátkához hasonló hangot egy foltos nádiposzáta adta ki, majd dalra is fakadt, de nem a nászidőszakban megszokott éneket hallottam tőle, hanem valami teljese más, kissé katyvaszos melódiát. Ezt most nem tudom bemutatni, de a madárról készült fotót igen.

A fattyúszerkők most is nyelték a filmkockákat. 

Sokat kísérleteztem, végül ezek lettek a legérdekesebb képek :

A gátőrházat elérve úgy döntöttem, hogy még folytatom az utamat délre. Jól tettem, két szürke gémet és két nagy kócsagot is sikerült találnom:

Nem sokkal később füstös cankók és nagy godák is megörvendeztettek. A TKM-tározó azon medencéjénél pedig, ahol kiszélesedik a tórendszer, reméltem, hogy víztaposót fogok találni. Ez nem jött össze, de csakhamar egy szitakötőre bukkantam, amely viszonylag egy helyben lebegve ismét fotótémát kínált.

Miközben a szitakötőt próbáltam fényképezni, hirtelen feltűnt valami a nádasban. Pettyes vízicsibe! Látni sem sokat lehet a fajt, az meg, hogy fotózhattam, a nap ajándéka volt:

Az idő is nagyon gyorsan szaladt, de visszafelé haladva még a szerkők is megállítottak. Hogyne, amikor ilyen remek képeket készíthettem róluk:

És még nem volt vége a meglepetéseknek. Három üstökösgém pihent meg a parti bodzafán, sajnos nem olyan közel, hogy jó kép legyen az élményből, de azért dokumentálnom kellett a nem mindennapi látványt.

Egyikük felrebbent, így még egy közepes minőségű röpképre is futotta:

A szepesi sziken aztán egy újabb jó faj képviselte magát: kis pólingok! Ráadásul ez már debreceni területen volt, így a város madárvilága nagy valószínűséggel tovább bővült. Legalábbis nem emlékszem korábbi adatra Debrecenből.