2018. március 18., vasárnap

Nyüzsgés az etetőn...

Két hete azt írtam, hogy igencsak téliesen indult első tavaszi hónapunk... Nos, így is folytatódik. Jó előre beharangozták a mostani zimankót, de azért nehezen hittük el. Tegnap délelőtt hallottam az első csiplcsalpfüzikét a Fancsikai tavak mellett, sőt, három füsti fecskét is láttam. Szegények nem sok jóra számíthattak. A tegnap éjszakai hóvihar biztosan megtette a magáét:


Ma reggel tettem egy rövid sétát az erdőben. A hófúvás építette látványos formációkat nem találtam, így csupán néhány közepes tájképet készítettem.


A héjakút-mácsonya is új arcát mutatta:

Az alábbi képen azért látszik valami a szél környezetalakító hatásából:

Egy magányos tölgylevél mindig látványos a hóban:

A nem várt hideg és hótakaró próbára teszi a madarakat is. Egész télen nem tapasztaltam olyan nyüzsgést az etetőm, mint ma. Csízek, zöldikék, tengelicek járultak a terített asztalhoz:
Csízek

Csízek

Csízek és zöldike

Tengelic és zöldikék

Zöldikék és csíz

Tengelic


Csíz

Csíz
Az alábbi videón még látványosabban mutatkozik mindez:

Azokkal a fajokkal együtt, amelyeket nem sikerült megörökíteni, több mint egy tucat madárfaj jelent ma meg az etetőn és közvetlen környékén. Öt pintyféle (meggyvágó, tengelic, zöldike, csíz, fenyőpinty), két veréb (házi- és mezei veréb), fekete rigó, barázdabillegető, vörösbegy, széncinege, balkáni gerle. (Másnap még énekes rigó és erdei pinty is csatlakozott a társasághoz!)

Madáreleséggel még fel vagyok szerelkezve, látványos is a madársereg az udvaron, de azért jó lenne már, ha beköszöntene az a bizonyos kikelet!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése