Na, mielőtt olvasóim irigykedni kezdenének: nem, nem madarásztam reggeltől estig. Sőt: éppen a címben megjelölt időtartamban nem voltam terepen. Viszont kora reggel is kiugrottam egy órára meg késő délután is sikerült ugyanez. Reggel, miután megtankoltam a kocsit, leálltam a Kunhalom utcán, áthúztam a gumicsizmát, aztán gyalogosan bejártam a környék érdekesebb élőhelyeit. A Gyékényesben a fülemülék bizonyultak legérdekesebbnek, meglepő volt, hogy más énekest nem is hallottam, még a máskor oly gyakori barátposzátát sem. Igaz, élénk szél volt, ami nem könnyítette a hallgatózást... (De nem bántam, a tegnap Bocskaikertben megtartott Fülemülék Éjszakáján legalább megúsztuk a vihart és a kevés résztvevő élményét nem tette tönkre az időjárás.) A szomszédos legelőkön sem volt nagy madármozgás: átrepült egy szürke gém, meg hallhattam az első mezei poszátát. A vasút túloldalán, a Köntösgáti legelőn - vagy ahogy köznapibban szoktuk nevezni: a Másik laposon - már bíbiceket is lehetett látni. A Tócó partján még egy vízityúk is feltűnt, de a rutinpálya melletti fasorból izgalmasabb hangokat hallottam: sisegő füzikét. Sőt, tovább fülelve legalább 4 példány is szólt különböző irányokból. Az élményt még lehetett fokozni: egy fekete harkály szállt be elém a füzesbe. Erősen takarásban volt, így a fotózását nem erőltettem, de mégis örültem, hogy itt láthatom legnagyobb harkályunkat. A szél továbbra is élénk, időnként erős volt, ám a Tócó partján felfedeztem valamit. Egy kardoslepke kapaszkodott görcsösen egy meglehetősen pókhálós gallyon. Nem tudtam eldönteni, hogy csupán a reggeli hűvös, szeles időben nem repül, vagy pedig beleragadt alkalmi pihenőjébe. Biztos, ami biztos, óvatosan az ujjamra vettem, majd áthelyeztem egy pókhálómentes övezetre. Egyébként épnek és egészségesnek tűnt, így aztán készítettem is néhány képet róla. Nem emlékszem, hogy itt a Tócó-völgyben korábban találkoztam volna a fajjal, rokona, a fecskefarkú lepke sokkal gyakoribb. Első itteni találkozásunkat viszont kellőképpen megörökíthettem:
Délután ismét kimenőt kaptam:-) Másnapra terveztem, hogy a Mindennapi Madaraink Monitoringja programban vállalt számlálást elvégzem a környéken, így aztán úgy döntöttem, hogy egy "jobb" élőhelyet is felkeresek a hétvégén. A Tócó-Kösely menti tározó lett az úticél. Nem volt túl sok időm, de végig lehetett menni autóval a dűlőúton. (Igaz, cserébe vastag porréteggel fedtem be a kocsit, a délutáni melegben pedig nem volt túl kellemes felhúzott ablakkal vezetni...) A déli medencéket jártam be, az eredmény felemás volt. Akadt vörös gém, hallottam két törpe gémet is, itt vannak a gólyatöcsök és gulipánok is, de egyébként nem bővelkedett madarakban az élőhely. A cankókat még mindig csak a pajzsosok és rétik képviselik, partfutóból azonban már akadt egy apró is a Temminck mellé:
Az egyre élénkebb szélben azonban volt egy nagyon meglepő élményem is. A tározótól nyugatra erős darukrúgatást hallottam. Megpillantani nem sikerült a madarakat, pedig májusi itt tartózkodásuk igencsak különlegesnek számít.) A Hortobágyon vannak átnyaraló példányok minden évben, de errefelé eddig ezt nem tapasztaltam.)
Közben annyira befelhősödött az ég, hogy nem próbálkoztam már a fotózással sem. Pedig akadt még egy érdekesség. Az egyik tavon egy sárgás fejű sárga billegetőt szúrtam ki, jó messzire. A brit alfaj néz ki így, a Motacilla flava flavissima, de képet a borús idő és a nagy távolság miatt már nem készítettem róla. Közben a virágzó kamillától és más virágok pollenjétől az amúgy fekete szandám is besárgult így én is flavissimaként (vagy inkább flavissimusként) térhettem haza. (A latin szó jelentése: legsárgább.) Azért bízom benne, hogy mai bejegyzésemet olvasva, ha nem is lesz senki sárga az irigységtől, de azért egyetértenek velem: nem volt hiábavaló ez a nap!
