2013. május 5., vasárnap

(Nem) mindennapi madarak...

Nem bíztam benne, hogy sikerül, de összejött. A Mindennapi Madaraink Monitoringja számlálását két hete abbahagytam, mert akkora szél volt. Ma is élénk légmozgás volt, de szerencsére nem erősödött meg olyan mértékben, hogy teljesen lehetetlenné tegye a vizsgálatot. Debrecenben, a Határ útról lehajtva a volt Hortobágy téglagyár mellett, a Köves laponyag mentén található egy dűlő. Az Árpád-kori települést rejtő kiemelkedés közelében található három számlálási pont is. A szántóföldi táblák önmagukban nem lennének izgalmasak, máskor nem is jönnék ide madarászni, de az MMM keretében ezt megteszem, és szinte mindig akad is valami érdekesség. Szerencsére a fényképező nálam volt, így a legszebb élményeket meg is örökíthettem. Tegnap láttam az első tövisszúró gébicset. Ma is elém került a faj többször is, elsőként ez a tojó:


Mindig akadnak sárga billegetők is. Tegnap nem készítettem felvételt a flavissimáról, ma ez a fekete fejű, világos szemsávú példány (a szakirodalomban "superciliaris" a változat neve) már megörökítésre került. Szerintem nem lett rossz kép.

Elég jól haladtam a kijelölt pontok felmérésével. 7 óra körül már a szepesi leágazásnál jártam, itt a tövisszúró gébics hímjét is megörökíthettem:

Mindig az utolsó négy pont felmérése okozza a problémát. Ezek légvonalban szintén nincsenek távol egymástól, csak a pontok közötti mozgás mindig csak gyalogosan, szántóföldeken, hatalmas gazban van épp kukoricában gázolva lehetséges. Most csak a porral gyűlt meg a bajom. A rendkívül száraz földben bokáig süllyedtem, de bejártam a Tócó két partján található helyeket. 
A gáztelep mellett repült rám ez az egerészölyv:

A mai nap utolsó fotós élményét pedig - miután vagy háromszáz méteren keresztül habzó szájjal rohant az autóm után és mellett két feldühödött, a madártani felmérésekkel nem rokonszenvező kutya - a rozsdás csukok szolgáltatták. Öt példány is volt egymás közelében. A kutyák szerencsére már eltűntek, így megállva, a kocsiból kiszállva az ajtó takarásában próbáltam fotózni a madarakat. A tojóról készült a legjobb kép, ilyen lett:

Fél kilencre nemcsak az MMM idei első számlálását végeztem el, de számos jó képpel és remek élménnyel is gazdagodtam. Remélem, olvasóim is egyetértenek velem:-))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése