2017. június 4., vasárnap

Szepes és Fancsika

Ma reggel - bár későn ébredtem - úgy döntöttem, hogy nosztalgiázom egyet és felkeresem a szepesi határt. Valamikor sokat jártam erre, még kerékpárral meg vonattal is, mostanság nem nagyon volt időm errefelé nézelődni. (Ha meg igen, akkor a sáros dűlőutak vagy szabadon kószáló kutyák miatt volt nehezen megközelíthető a hely.) Most autóval egész hosszan tudok haladni a vastagon poros földúton, még az épülő autópálya-elkerülőn is keresztülvágok. Mindezt most még megtehetem, de az út elkészülte után ez a terület is le lesz vágva Debrecen irányából, így egy újabb könnyen elérhető kirándulóhellyel lesz szegényebb a város... Mert számomra mindig különleges úti célnak számított, hogy Debrecentől dél felé haladva milyen hamar találunk kis kiterjedésű, de annál érdekesebb szikeseket. Most is újra rácsodálkozok a hely szépségére, és miután leteszem az autót, máris egy mezei pacsirta éneke köszönt a levegőből:

Mezei pacsirta
 Akad persze sordély is. Ez a sármányféle madár amilyen egyszerűnek tűnik, olyan fontos madár, nem véletlen, hogy NATURA 2000-es területeken jelölőfajnak is számít.
Sordély
 Akad közben kis őrgébics és fürj is, de őket nem tudom fotózni. Hamar elérem a Tócó-Kösely menti tározó legészakibb medencéit, ahol most akad egy kis víz. A tározó előtti, egykori szép zsombékos-szikes terület teljesen felszántva, kiszáradva fogad. Szomorú látvány. A tározó a vízfolttal és a bodzabokorral már látványosabb.
Tócó-Kösely menti tározó
 Fattyúszerkők is akadnak, kis számban a költésük is várható. Koncz Tibi fotós lesét is megtalálom, az ő itt készült gyönyörű fényképeit én is mindig szívesen megnézem. Lásd: http://koncztibor.blogspot.hu/
Én most csak távoli képekre vállalkozom, mintegy dokumentálva a fokozottan védett madarak jelenlétét.
Fattyúszerkők
 Nyugati irányban a távolban az épülő autópálya műtárgyai is látszanak:


Közben a vízen nem sok madár mutatkozik, egy szárcsafiókát azért sikerült megpillantanom.
Szárcsa
 A nádi énekesek már bővebben képviseltetik magukat. A nádi tücsökmadárnak például több példánya is szól, ám egyszer csak rokonát, a réti tücsökmadarat is meghallom! Sőt, egy bodzabokorban sikerül meg is pillantani őkelmét:
Réti tücsökmadár

Réti tücsökmadár
 Egy fiatal cigánycsuk is fotogénnek bizonyult:
Cigánycsuk
 Az itteni szikes gátat már sokszor fényképeztem, de most is szívesen fotózom:


Visszafelé ballagva etető sárga billegető röpköd fölöttem. Valószínűleg a közelben lehet a fészke:


Délután Dorkával meglátogattuk a Fancsikai tavakat. Cigányrécék bizonyították érkezésünkkor az élőhely értékét:
Cigányrécék

A sűrűsödő gomolyfelhők remek tájképi hangulatot teremtettek a tó fölött:
Fancsikai tájkép
Egyszerre egy barna rétihéja repült át előttem:
Barna rétihéja
Nincs autofókuszom, így ennyire sikerült éles felvételt produkálnom: 
Barna rétihéja

Előkerült egy pár vörösnyakú vöcsök is, a tavak egyik legértékesebb fészkelő fajának képviselőjeként:
Vörösnyakú vöcsök

A legtöbb szárcsafióka már megnőtt és a feje kifehéredett. De akad még ilyen apróság is:
Szárcsa
A másik fontos fészkelő faj egyértelműen a fattyúszerkő. Szépen gyűlik a költőpárok száma, sajnos a fészkeket - a növényzet takarása miatt - nem tudtuk pontosabban számolni. 
Egy röpkép azért idekívánkozik:
Fattyúszerkő
Érdekes napot zárhattam ma. Délelőtt a szepesi-mikepércsi határ tanulságos túrája, délután a Fancsika meglátogatása - utóbbi 30 madárfajjal - igazán eredményesnek mondható. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése