Hol vannak a partfutók?

Azt hittem, hogy augusztusban annyi limikolával lesz dolgom, hogy nem győzöm majd cserélni az akkumulátort a fényképezőben...

Ehelyett az elmúlt közel három hétben szinte semmi érdemlegeset nem láttam a TKM-tározón. Egyszer lessátras fotózással is próbálkoztam, de eredmény nélkül. A teleszkópos megfigyelések során pedig akadtak ugyan füstös-, pajzsos- és réti cankók, szép számmal voltak gólyatöcsök is, de partfutók vagy ritkább limikolák egyáltalán nem fordultak elő! A víz közben annyira eltűnt a területről, hogy már-már azok a medencék számítanak ritkábbnak, amelyek még nem száradtak ki teljesen...

Alig egy hete sem volt ez másképp, akkor a legizgalmasabb eseményt a füsti-, molnár-, és sarlósfecsketömegek felbukkanása jelentette. No meg az, hogy egy rossz mozdulat után idegbecsípődéssel térhettem haza és még csak mára jöttem annyira helyre, hogy újabb terepi megfigyelésre vállalkozhassak. 

Nos, a helyzet ma sem volt sokkal jobb, mint korábban. A déli tavak alapos és tüzetes szemrevételezése sem hozott igazi eredményt. Mindössze ezt a Temminck-partfutót találtam:

Cankók közül is csak két szürke cankó és néhány sárszalonka hozott némi újdonságot, de a számos iszapzátony és sekély vízálláshoz képest ez meglehetősen kevés volt. A gátőrháztól északra lévő tavakon is kezd limikolás szintre süllyedni a vízszint, így még bízom benne, hogy a következő hetek még hozhatnak újabb fajokat. Most még ez a békát zsákmányoló fattyúszerkő is izgalmasnak bizonyult:-)

Már Mikepércs központja felé tartottam a Cserepes dűlőn, amikor hirtelen meg kellett állnom a kocsival. Szerencsére a teleobjektív még a gépen volt, így dokumentálhattam egy hamvas rétihéját, amely faj itt kifejezetten ritkaságnak számít. Mégsem volt eredménytelen a mai túra, de azért remélem, hogy lesz még olyan nap is az idén, amikor a tórendszeren limikola-bőség fog majd fogadni:-))

Ha augusztus, akkor limikolák

Utolsó nyári hónapunk a partimadarak szempontjából is fontos időszak. Ha sekély vizű - félig kiszáradt vagy leeresztett - tavak mellett járunk, érdemes szemügyre venni az iszapon táplálkozó limikolákat (cankókat, partfutókat, liléket). Nos, a nagymértékű szárazságnak köszönhetően a Tócó-Kösely menti tározó több medencéje is "ideális" a madarak fenti csoportjának, így hát mindenképpen érdemes nyitott szemmel járni mostanában arrafelé. Ha az ember nem kel fel idejében, akkor meglesz méltó büntetése. Egyrészt a jelzőlámpákat már bekapcsolják, így lassabban lehet "kijutni" a természetbe. Másrészt a nap is pont az ember szemébe süt, harmadrész meg már reggel meleg van a kocsiban. Ezeket mind megkaptam ma, de így is jó volt körülnézni a TKM-tározón. A déli medencék most sokkal izgalmasabbak. 

Érdekes módon gulipánok már alig vannak, mindössze ez az egy példány mutatkozott a múltkori "tömeg" után:

Ez a faj kézitávcsővel sem okoz nehézséget, de a legtöbb partimadár bizony - ilyen távolságról legalábbis - még teleszkóppal is kemény dió. A kép hátsó részén egy gólyatöcs, előtérben pedig egy sarlós partfutó:

Akadt még két tavi cankó, rengeteg (több száz) pajzsoscankó, több tucat füstös cankó és persze jó pár réti is. Hogy a szárazság milyen mértékű, azt az alábbi kép megfelelően illusztrálja:

Már legalább négy medence van kiszáradva, de szerencsére még vannak vízzel borított tavak, így az augusztus-szeptemberi időszakban bőven lesz miért kijárni a területre. Az egyik legjobb faj ma a nagy goda volt:

Érdekes módon kis őrgébiccsel is alig találkoztam az idén. Most még fotózhattam is, igaz csak kocsiból és nem ideális távolságból meg szögből.

De azért így is mutatós madár:

A gátőrháztól északra lévő tavakra is ránéztem. A szikes gát eróziós formái nekem mindig nagyon tetszettek, most meg is örökítettem a látványt:

Az a medence, ahol legutóbb kétszer is próbálkoztam sátrazással, most elég madárszegény volt. Pedig emberi szemmel nézve ideális lenne a limikoláknak, de hát mit lát az emberi szem... Könnyen lehet hogy itt már kevés a táplálék vagy valami más ok miatt népszerűbbek a déli tavak most a madaraknak. Itt csak néhány bíbic és füstös cankó mutatkozott ma, de tájképnek ez az élőhely is mutatós. 

Fátyol nélkül

A nagy szárazság mindenhol érezteti hatását. Még olyan jellegzetes látnivalók is új arcukat mutatják, mint a Szalajka-völgyben található Fátyol-vízesés. 

Feladvány: Mi hiányzik az alábbi képről?

Igen: a víz. Márpedig egy vízesés víz nélkül nem az igazi:-(

A hétvégén jártunk Szilvásváradon és ott tapasztaltuk a fenti állapotot. Persze sok turistát hallottunk morogni, hogy "teljesen hagyják tönkremenni ezt a szépséget" meg "miért nem tesznek valamit"... 

Pedig a természet ilyen. Néhány éve még az árvíz fenyegetett, ma meg a szárazság teszi próbára az élőlényeket. 

A kisvasút állomása melletti büfében érdekes pillangó repkedett. Egy nagy gyöngyházlepke, amely szívesen szállt le az itt található "műtárgyakra". A képeket nézve a feleségem szúrta ki, hogy mindig narancssárga vagy piros színű mintákon tartózkodott szívesen. És tényleg:

A Szalajka-völgyben a Szikla-forrás sem "működött", de szerencsére azért mégiscsak találtunk vízesést. Igaz, hiányzott az állvány, így csak ilyen képet sikerült készítenem:

Szélsebes fotózás

Kissé megkésve indultam csak el a téglagyárhoz, ráadásul nem is sok időm volt ma a fotózásra. Úgy döntöttem, mégis megpróbálom. Szerencsére ez az élőhely nincs messze, így hiába indultam el 6 órakor, negyed hétkor már a lessátorban kuporogtam. 

Nem is kellett sokat várnom: bejött egy erdei cankó:

Mivel most lessátorban voltam, szokás szerint a felső kémlelőnyílásokat használtam. Ezek nagyon praktikusak, hiszen a gép az állványon, én a széken és ez aránylag kényelmes testhelyzet, még olvasni is lehet, ha épp nem jön semmi. Viszont miután megtapasztaltam a "talajközeli élményt", vagyis azt, hogy mennyivel jobb fotókat lehet készíteni alacsonyabb magasságból. Mivel a lessátornak is van alsó kémlelőnyílása, gondoltam, kipróbálom. Most a székre került a gép, én mögé a földre, és nagy mázlim volt: szinte azonnal egy szürke cankó szállt be "tesztelésre". Ilyen lett:

Közben egyre jobban feltámadt a szél és majd' elvitte a sátramat. Fél nyolc volt még csak, de én már nem voltam elégedetlen. Sok mindenre  már nem is számítottam, így aztán a mai "szélsebes" fényképezésnek véget is vetettem.

Tartok tőle egyébként, hogy az utolsó fotózásom volt az idén ezen a helyen. A szárazság egyre nagyobb, már csak ennyi nyílt víz maradt: 

Talán egy nagyobb zuhé még mentene a helyzeten, de erre nem sok remény van.

Jönnek a limikolák?

Legalábbis nagyon várom már, hogy jöjjenek. Nagyon izgalmas olyan fajokat fotózni közelről, amelyeket többnyire csak igen nagy távolságról, spektíven keresztül figyelhetünk csak meg. Erre csak ritkán adódik nálunk lehetőség, így minden kínálkozó alkalmat érdemes megragadni.  

Ezúttal újabb kísérletet tettem lessátras fotózásra a TKM-tározón, valamivel kevesebb sikerrel - de legalább ugyanannyi nehézséggel - mint a múltkor. 

Ez a szürke cankó például jöhetett volna közelebb:

Mint ahogy ez a Temminck-partfutó is.

 (Viszont az ő jelenlétének nagyon megörültem. Ha már partfutók szaladgálnak, akkor jöhet más is:-)

Kis liléből viszont már most sincs hiány. Idén sokszor került már lencsevégre a faj, most gondolkoztam is, hogy feltegyem-e a blogba az újabb képet róla. De úgy gondoltam, hogy ez a fotó megéri:

Szóval ennyi sikeredett ma, de azért biztató a helyzet. Nemsokára tényleg jönnek a limikolák!!!

Víz alatt, víz felett

Lemerülnöm szerencsére nem kellett... A Tócó-patak mellett jártunk ma Blankával. Vittük a kis merítőhálót meg egy vedret is, így mégiscsak bepillantást nyerhettünk a víz alatti világba.

 Csak úgy nyüzsögtek a különféle búvárpoloskák és hanyattúszó poloskák a vízben: 

A víz alatt kemény világ van. Ez a kis halivadék nem sokáig élt úgy, mint "hal a vízben.."

A felszín fölött is voltak azért érdekességek. Ezt a fajt én pataki szitakötőnek (Orthetrum brunneum)-nak határoztam. Mindenesetre jó adat, hiszen ha valóban az, akkor egy védett rovarfaj tócóvölgyi előfordulása.

De a növények is érdekesek. A nagy szél miatt csak dokumentumkép készülhetett erről az első pillantásra mentának vélt növényről, ami inkább a vízi peszérce lehet. 

Az alábbi növény viszont nagyon jellemző a Tócóvölgyre. Ez a héjakútmácsonya:

Az öldöklő aszat viszont védett és ritka növényünk. Önmagában az is, hogy itt a Tócóvölgyben elfordul, nagy dolog. A szeles időben inkább csak a levelét volt érdemes fényképezni:

Végül egy tájkép a területről:

Szepestől Mikepércsig

Szepes felől, a Sárga dűlőn keresztül akartam ma eljutni a TKM-tározóig. Nem is annyira a vizes élőhely volt a fő cél, hanem az odáig tartó szikesek madár- és növényvilága. A tegnapi zuhé itt elég kiadós lehetett, ugyanis már az földút kezdetén olyan sár és pocsolya fogad, hogy nem merem megkockáztatni az elakadást. 

Így aztán távcsővel és fényképezőgéppel a nyakamban gyalog folytatom az utat. A napraforgótábla mellett elhaladva a sárga billegetők a legérdekesebbek. Nincsenek is messze, így egy-egy példány megörökítésre is kerül. 

Közben foltos nádiposzátákat, nádirigókat is látok, a levegőben meg mezei pacsirta énekel. Az út eleje még inkább taposott gyomtársulás, így a növényzet sem annyira izgalmas. A napraforgók azonban ezúttal újabb madárfajt rejtenek: egy barna rétihéja pihen a levélen és sokáig észre sem vesz:

Aztán továbbhaladva előkerülnek a szikesekre jellemző növények: a bárányparéj, a sziki útifű, a sóvirág. Ezúttal nem fotózom őket, arra célirányosan állvánnyal, makróobjektívvel felszerelkezve kellene jönni. Hamar elérem a TKM-tározó északi medencéit, ahol szárcsák, kócsagok és fattyúszerkők a legjellemzőbb madarak. Egyszercsak azonban három kontyos réce is átrepül felettem. Nincs idő sok beállításra, így ilyen lett a dokumentáció:

Bejárhatnám még a további tavakat is, de ahhoz túl messze hagytam a kocsit. Így hát lassan visszafelé ballagok és gyönyörködöm a szepesi szikes táj szépségében. Érdemes volt kimozdulni!!!