2012. július 16., hétfő

Víz alatt, víz felett

Lemerülnöm szerencsére nem kellett... A Tócó-patak mellett jártunk ma Blankával. Vittük a kis merítőhálót meg egy vedret is, így mégiscsak bepillantást nyerhettünk a víz alatti világba.
 Csak úgy nyüzsögtek a különféle búvárpoloskák és hanyattúszó poloskák a vízben: 




A víz alatt kemény világ van. Ez a kis halivadék nem sokáig élt úgy, mint "hal a vízben.."

A felszín fölött is voltak azért érdekességek. Ezt a fajt én pataki szitakötőnek (Orthetrum brunneum)-nak határoztam. Mindenesetre jó adat, hiszen ha valóban az, akkor egy védett rovarfaj tócóvölgyi előfordulása.

De a növények is érdekesek. A nagy szél miatt csak dokumentumkép készülhetett erről az első pillantásra mentának vélt növényről, ami inkább a vízi peszérce lehet. 

Az alábbi növény viszont nagyon jellemző a Tócóvölgyre. Ez a héjakútmácsonya:

Az öldöklő aszat viszont védett és ritka növényünk. Önmagában az is, hogy itt a Tócóvölgyben elfordul, nagy dolog. A szeles időben inkább csak a levelét volt érdemes fényképezni:

Végül egy tájkép a területről:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése