2012. július 1., vasárnap

Tócóvölgyi körkép

Ideje volt már széjjelnéznem közvetlen környékünkön is. Mivel ma reggel nem sok időm volt, hosszabb túrát úgysem tervezhettem, így most jött el az alkalom. A Gyékényes erősen felnőtt növényzetén keresztülvergődtem  valahogy, de egy énekes nádiposzátán és egy vörös vércsén kívül más említésre méltó fajjal nem találkoztam.  A hőség már most reggel is érezhető, így nem csoda, ha nem nyüzsögtek a madarak. Néhány mezei nyúl azért előkerült. 
Ezt a sínre került példányt sikerült lencsevégre kapnom.:

A legelőket sajnos mind lekaszálták, így botanikailag ezek most egyáltalán nem voltak érdekesek. Pedig korábban kék szamárkenyér, öldöklő aszat is előkerült rajtuk... A Tócóban a sávos szitakötők szolgáltak némi érdekességgel. 
"Röpkép":

Régóta tervezem, hogy lefotózom a Tegez utcai gólyákat. Tavaly két fiókából egy repült ki, idén azonban négy fiatal is van a fészekben, és remélhető, hogy mindegyik egészséges. Sajnos az egyik példány nem akarta felemelni a fejét, de azért dokumentumképnek ez is elmegy a családról:

Úgy gondoltam, hogy az időbe belefér, ha meglátogatom az egykori téglagyár kubikjait. Ez az élőhely már sok arcát mutatta. Volt, amikor nagy agyagfalak nyújtotta partifecske- és gyurgyalag-eldorádó volt, máskor partimadarak paradicsoma. Mostanában érdekes vízi élőhely alakult ki a terület nyugati felében. De hogy a hajdani időkre is emlékezzek, arról ez a kis lile gondoskodott. Egészen közelről figyelte a ténykedésemet. (Közben még gyurgyalagok is repkedtek a területen, a megmaradt agyagfalakban három üreget számoltam meg.)

És hogy milyen növényzet alakult ki mára a téglagyárban?
Itt van mindjárt a zsióka:

Aztán egész nagy területen mutatkozik a keskenylevelű gyékény is:
De persze volt nád is, különböző sásfajok, így aztán nem csoda, hogy itt már vízimadarakkal is találkoztam. Gólyatöcs, szárcsa, tőkés réce, bíbic, barna rétihéja, pajzsos- és füstös cankó, nádirigó és barna rétihéja sőt kis vöcsök is előkerült, de feltűnő volt a guvat visítása is a sűrűből. Érdemes lesz szemmel tartani a jövőben, mert ezen az élőhelyen akár még valami ritkaság is felbukkanhat:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése