Fátyol nélkül

A nagy szárazság mindenhol érezteti hatását. Még olyan jellegzetes látnivalók is új arcukat mutatják, mint a Szalajka-völgyben található Fátyol-vízesés. 

Feladvány: Mi hiányzik az alábbi képről?

Igen: a víz. Márpedig egy vízesés víz nélkül nem az igazi:-(

A hétvégén jártunk Szilvásváradon és ott tapasztaltuk a fenti állapotot. Persze sok turistát hallottunk morogni, hogy "teljesen hagyják tönkremenni ezt a szépséget" meg "miért nem tesznek valamit"... 

Pedig a természet ilyen. Néhány éve még az árvíz fenyegetett, ma meg a szárazság teszi próbára az élőlényeket. 

A kisvasút állomása melletti büfében érdekes pillangó repkedett. Egy nagy gyöngyházlepke, amely szívesen szállt le az itt található "műtárgyakra". A képeket nézve a feleségem szúrta ki, hogy mindig narancssárga vagy piros színű mintákon tartózkodott szívesen. És tényleg:

A Szalajka-völgyben a Szikla-forrás sem "működött", de szerencsére azért mégiscsak találtunk vízesést. Igaz, hiányzott az állvány, így csak ilyen képet sikerült készítenem:

Szélsebes fotózás

Kissé megkésve indultam csak el a téglagyárhoz, ráadásul nem is sok időm volt ma a fotózásra. Úgy döntöttem, mégis megpróbálom. Szerencsére ez az élőhely nincs messze, így hiába indultam el 6 órakor, negyed hétkor már a lessátorban kuporogtam. 

Nem is kellett sokat várnom: bejött egy erdei cankó:

Mivel most lessátorban voltam, szokás szerint a felső kémlelőnyílásokat használtam. Ezek nagyon praktikusak, hiszen a gép az állványon, én a széken és ez aránylag kényelmes testhelyzet, még olvasni is lehet, ha épp nem jön semmi. Viszont miután megtapasztaltam a "talajközeli élményt", vagyis azt, hogy mennyivel jobb fotókat lehet készíteni alacsonyabb magasságból. Mivel a lessátornak is van alsó kémlelőnyílása, gondoltam, kipróbálom. Most a székre került a gép, én mögé a földre, és nagy mázlim volt: szinte azonnal egy szürke cankó szállt be "tesztelésre". Ilyen lett:

Közben egyre jobban feltámadt a szél és majd' elvitte a sátramat. Fél nyolc volt még csak, de én már nem voltam elégedetlen. Sok mindenre  már nem is számítottam, így aztán a mai "szélsebes" fényképezésnek véget is vetettem.

Tartok tőle egyébként, hogy az utolsó fotózásom volt az idén ezen a helyen. A szárazság egyre nagyobb, már csak ennyi nyílt víz maradt: 

Talán egy nagyobb zuhé még mentene a helyzeten, de erre nem sok remény van.

Jönnek a limikolák?

Legalábbis nagyon várom már, hogy jöjjenek. Nagyon izgalmas olyan fajokat fotózni közelről, amelyeket többnyire csak igen nagy távolságról, spektíven keresztül figyelhetünk csak meg. Erre csak ritkán adódik nálunk lehetőség, így minden kínálkozó alkalmat érdemes megragadni.  

Ezúttal újabb kísérletet tettem lessátras fotózásra a TKM-tározón, valamivel kevesebb sikerrel - de legalább ugyanannyi nehézséggel - mint a múltkor. 

Ez a szürke cankó például jöhetett volna közelebb:

Mint ahogy ez a Temminck-partfutó is.

 (Viszont az ő jelenlétének nagyon megörültem. Ha már partfutók szaladgálnak, akkor jöhet más is:-)

Kis liléből viszont már most sincs hiány. Idén sokszor került már lencsevégre a faj, most gondolkoztam is, hogy feltegyem-e a blogba az újabb képet róla. De úgy gondoltam, hogy ez a fotó megéri:

Szóval ennyi sikeredett ma, de azért biztató a helyzet. Nemsokára tényleg jönnek a limikolák!!!

Víz alatt, víz felett

Lemerülnöm szerencsére nem kellett... A Tócó-patak mellett jártunk ma Blankával. Vittük a kis merítőhálót meg egy vedret is, így mégiscsak bepillantást nyerhettünk a víz alatti világba.

 Csak úgy nyüzsögtek a különféle búvárpoloskák és hanyattúszó poloskák a vízben: 

A víz alatt kemény világ van. Ez a kis halivadék nem sokáig élt úgy, mint "hal a vízben.."

A felszín fölött is voltak azért érdekességek. Ezt a fajt én pataki szitakötőnek (Orthetrum brunneum)-nak határoztam. Mindenesetre jó adat, hiszen ha valóban az, akkor egy védett rovarfaj tócóvölgyi előfordulása.

De a növények is érdekesek. A nagy szél miatt csak dokumentumkép készülhetett erről az első pillantásra mentának vélt növényről, ami inkább a vízi peszérce lehet. 

Az alábbi növény viszont nagyon jellemző a Tócóvölgyre. Ez a héjakútmácsonya:

Az öldöklő aszat viszont védett és ritka növényünk. Önmagában az is, hogy itt a Tócóvölgyben elfordul, nagy dolog. A szeles időben inkább csak a levelét volt érdemes fényképezni:

Végül egy tájkép a területről:

Szepestől Mikepércsig

Szepes felől, a Sárga dűlőn keresztül akartam ma eljutni a TKM-tározóig. Nem is annyira a vizes élőhely volt a fő cél, hanem az odáig tartó szikesek madár- és növényvilága. A tegnapi zuhé itt elég kiadós lehetett, ugyanis már az földút kezdetén olyan sár és pocsolya fogad, hogy nem merem megkockáztatni az elakadást. 

Így aztán távcsővel és fényképezőgéppel a nyakamban gyalog folytatom az utat. A napraforgótábla mellett elhaladva a sárga billegetők a legérdekesebbek. Nincsenek is messze, így egy-egy példány megörökítésre is kerül. 

Közben foltos nádiposzátákat, nádirigókat is látok, a levegőben meg mezei pacsirta énekel. Az út eleje még inkább taposott gyomtársulás, így a növényzet sem annyira izgalmas. A napraforgók azonban ezúttal újabb madárfajt rejtenek: egy barna rétihéja pihen a levélen és sokáig észre sem vesz:

Aztán továbbhaladva előkerülnek a szikesekre jellemző növények: a bárányparéj, a sziki útifű, a sóvirág. Ezúttal nem fotózom őket, arra célirányosan állvánnyal, makróobjektívvel felszerelkezve kellene jönni. Hamar elérem a TKM-tározó északi medencéit, ahol szárcsák, kócsagok és fattyúszerkők a legjellemzőbb madarak. Egyszercsak azonban három kontyos réce is átrepül felettem. Nincs idő sok beállításra, így ilyen lett a dokumentáció:

Bejárhatnám még a további tavakat is, de ahhoz túl messze hagytam a kocsit. Így hát lassan visszafelé ballagok és gyönyörködöm a szepesi szikes táj szépségében. Érdemes volt kimozdulni!!!

Kiszenvedett képek

Megszenvedtem a mai fotókért, de megérte. A harmadiknak kinézett fotóshellyel próbálkoztam ma, és elhatároztam, hogy nem a nagy lessátramat használom majd, hanem a régi, NDK-s terepszínű vásznat. Mégpedig tartórúd nélkül, csak úgy, hogy lehasalok és magamra terítem, mint egy álcahálót...

Így még jobb szögből, a limikolák perspektívájából fényképezhetek majd. Ez így elméletben jól hangzik, ám a megvalósítás során igencsak próbára tettem a saját türelmemet:-)

Miután a tetthelyre értem, lementem a víz mellé, a kiszáradt részre, itt hasra feküdtem, magamra húztam a vásznat - a teleobjektív a géppel már a nyakamban volt - és nem hittem a szememnek. Máris egy billegetőcankó ácsorgott előttem, pedig még igazán el sem helyezkedhettem. No, ekkor jöttek a problémák: rádöbbentem, hogy nem könnyű folyamatosan tartani a gépet, élesíteni, ráadásul sem objektívet sem akkumulátort nem tudok ebben a pozícióban cserélni. Szerencsére erre nem volt szükség, még "sátorolvasmányra" sem. (Ezek azok a könyvek vagy folyóiratok, amiket a madárfotós a madármentes pillanatokra -rosszabb esetben órákra - visz magával a lessátorba.)

Hamarosan újabb madár tűnt fel, amelynek igencsak megörültem: tavi cankó!!! Gyüre Peti a napokban készített szenzációs képet a közeli derítőn, most nekem is megadatott volna a lehetőség, ha valamivel közelebb jön a madár. De nem jött... 

Így csak ennyi sikeredett. Azért én örültem:-)

Közben kezdett kényelmetlenné válni a hason fekvés... De nem volt mese, újra bejött a billegetőcankó:

Majd egy kiabáló réti cankó is:

Tükörképpel még hangulatosabb lett:

És hiába ömlött rólam az izzadtság, hiába meredt ki a vállam, hiába sajgott a lapockám és a térdem: nem  lehetett mozdulni, mert bármi bejöhetett. Most például egy gólyatöcs: (Nem olyan közelre, mint a cankók, de mivel kétszer akkora madár, ezért ez is elég volt.)

És végül, hogy bővüljön a fajlista, még egy fiatal sárga billegető is megtisztelt:

Persze akadtak távolabbi madarak is: szürke cankó, bíbic, pajzsoscankó, fattyúszerkők.

 Ezek a fajok ma nem kerültek közelebb, de nem bánom. Mint ahogy azt sem, ami a mai fotózással járt: a sajgó végtagokat, a fárasztó mozdulatlanságot, a szűk mozgásteret, a hőséget. 8 órára már elfogyott a remény és a türelem, így szedelőzködni kezdtem. Hogy az elzsibbadt tagokkal, a csuromvizes pólóval milyen élmény volt beülni az ötven fokosra melegedett kocsiba és utána felhúzott ablakokkal eljutni a műútig, azt már nem is ecsetelem... (A Cserepes dűlőn már legalább 15 centiméteres porréteg halmozódott fel, ebben autózva öngyilkosság lett volna lehúzni az ablakokat. Sajnos felhúzni is az volt...)

Ha valaki ezután megkérdezné, hogy megérte-e hajnalban kelni, a szabadságom alatt ilyen tortúráknak tenni ki magamat és porban, hőségben kínlódni néhány képért, annak röviden meg tudok válaszolni: Igen! (Azért a hasalós technikán még próbálok csiszolni legközelebb:-)))

Por, szárazság, madarak

Kezdjük a porral, mert abból aztán volt ma bőven... Autóval mentem ma a Tócó-Kösely menti tározóig, de közben vágni lehetett a port utánam.

Így nézett ki a kocsi, amikor megálltam:-)

A tegnapi pár csepp eső nem volt képes elverni a port, mint ahogy a szárazságot sem mérsékli semmi. Így aztán ahol még van víz, ott bőven találunk madarakat. A Tócó-Kösely menti tározó sekély vízállása idén a limikoláknak is ideális lesz. Egyelőre azonban még a kanalasgémek a leglátványosabbak: Ma 17 példányt számoltam belőlük, igaz, több kisebb csapatot is láttam, amelyek talán hozzáadódnak ehhez a mennyiséghez. 

Ezúttal is "összefutottam" a 14 példányos nyári lúd csapattal:

Limikolákból a sok gulipán, gólyatöcs és réti cankó mellett megnőtt a pajzsoscankók száma is. De akadtak füstös-, szürke- és billegetőcankók is. Az alábbi kép meg két nagy godát próbál dokumentálni. Ez a faj azért nem számít túl gyakorinak errefelé!

Mindenesetre vannak jó kis zátonyok, iszappadok, úgyhogy ha beindul a limikola-mozgás, akkor érdemes lesz feltölteni a fényképezőgép akkumulátorait:-)) Addig is egy kis hangulatkép. Címe: Gyorsulási verseny (billegetőcankó és gólyatöcs)

Újra a téglagyárban

Gyűrűs varjak

Három helyet néztem ki magamnak, ahol érdemes próbálkoznom a fotózással. Tegnap nem jött össze a téglagyár kubikgödreiben, ezért ma a szeméttelep melletti vízállást választottam. Már azt a kevés foltot, ami megmaradt... Sajnos nem sok eredménnyel szolgált a mai kísérlet sem... Egészen sokáig semmi nem jött be a vízre, így már annak az öt példányos varjúbandának is megörültem, ami megjelent a limikolák helyett. Hát még, amikor észrevettem, hogy két példánynak színes gyűrűk is vannak a lábán.

A dolmányos varjak színes gyűrűkkel való jelölését tudomásom szerint Dr. Juhász Lajos végezte, így neki is továbbítottam az infót.

Jól látszik, hogy ennek a példánynak három gyűrűje is van. A jobb lábon egy piros, a bal lábon egy sárga( zöld) és egy a sártól már alig látszó is.

Némi élményt még ez a fiatal kis lile jelentett. 

A víztükörrel még ebből a gyakori fajból is lehet "újat" kihozni:

E két fajon kívül csak egy réti cankó mutatkozott, no meg ez a fiatal dankasirály. 

Így mindössze ennyi volt a mai lessátras próbálkozásom eredménye...